Nyitókép: Kovács Tamás (MTI)

Fontos bejelentésre készül Tarlós István

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2018. október 1. 13:42
Napokon belül kiderülhet, indul-e újra a főpolgármesteri posztért.

Sajtóértesülések szerint a hét elején jelenthetik be, hogy 2019-ben is Tarlós István lesz a Fidesz jelöltje a főpolgármesteri posztra. A Népszava írt arról korábban, hogy Tarlós István megállapodott Orbán Viktor miniszterelnökkel, vállalja a felkérést, a bejelentés azért nem történt meg eddig, mert a városvezető a fővárosi közgyűlés szerdai ülése után Szentpétervárra utazott, ezért csak a hét elején hozzák nyilvánosságra, hogy a főpolgármester újra jelölteti magát.

Tarlós István a küzgyűlés elején az ATV kérdésre annyit mondott, hamarosan kiderül, hogy vállalja-e a jelölést. „Lesz sajtótájékoztató, lesz Budapestinfó nemsokára.

Mindennek eljön a maga ideje”

– fogalmazott.

A Népszava több forrásból is úgy értesült, hogy a főpolgármester négyszemközt egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki elfogadta Tarlós István két legfontosabb feltételét. Az egyik szerint nem változtatnak Budapest közigazgatási rendszerén, vagyis a főpolgármestert továbbra is közvetlenül választják majd a fővárosiak. A másik szerint jelentős fejlesztési pénzekhez jut majd Budapest, részben a Miniszterelnökségen keresztül, Fürjes Balázs fővárosért és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár közreműködésével.

A Fideszben magabiztosak Tarlós István győzelmi esélyeit illetően, A Népszava forrásai úgy látják,

a főpolgármesternek nincs esélyes kihívója a baloldalon.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón megerősítette, hogy hamarosam bejelentés várható.

Tarlós István augusztusban még arról beszélt, hogy 70 évesen már nem tervez a következő öt évre. A Népszava akkor úgy értesült, hogy olyan jogszabálytervezet készül, amellyel lényegében még a 2019-es választások előtt gyengítenék a fővárosi önkormányzatot. Tarlós István erre azt mondta, 2019 októberéig biztosan nem lesz ilyen, az említett tervezetről nem tud.

A főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában május végén arról beszélt, hogy a legjelentősebb döntésekhez az új kormányzati ciklusban is szükséges a főpolgármester egyetértése. Gulyás Gergely korábban hangsúlyozta, hogy Fürjes Balázs államtitkár közreműködésével szoros együttműködésre készülnek a Tarlós Istvánnal.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fontos bejelentésre készül Tarlós István
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást