Nyitókép: Jászai Csaba

Jelentősen átszabják a kecskeméti repülőteret

InfoRádió
2018. szeptember 21. 12:24
A fővárosi Liszt Ferenc-reptér viszonylagos zsúfoltsága, valamint a Mercedes-gyár igényei is indokolják a kecskeméti repülőtér kettős, katonai és polgári használatúvá alakítását. Erről a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára beszélt az InfoRádióban.

Polgári gépek forgalmára is alkalmassá teszi a kormány a kecskeméti katonai repülőteret. A beruházás a Modern Városok Program része. A kormány összesen több mint 5 és fél milliárd forintot fordít a terminál átalakítására, amelyből mintegy 3,5 milliárdot költenek katonai célú beruházásokra, 2 milliárd forintból pedig a polgári - lakossági és kereskedelmi - repüléshez szükséges feltételekre.

"A két fejlesztés egyszerre indul el, a folyamat része lesz az ott dolgozók képzése is" - fogalmazott az InfoRádiónak Németh Szilárd, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára. Hozzátette, a repülőtér a megfelel majd a NATO elvárásainak, a Zrínyi 2020-2026 programban lefektetett katonai fejlesztési céloknak, valamint teljesíteni fogja a polgári repülőtér működtetéséhez szükséges feltételeket is. Utóbbiak miatt például az elavult meteorológiai radart és a közműveket is teljes körűen felújítják. Fontos tudni, hogy

a polgári és a katonai légi közlekedés nem ugyanazt a rendszert használja, ezért a térben és időben is elhatárolt működtetés feltételeit kell megteremteni.

Ehhez a magyar és a nemzetközi állományt is ki kell képezni mind a speciális katonai feladatok, mind a polgári légi feladatok ellátására - mondta Németh Szilárd.

A munkával, amit a kecskeméti Mercedes-gyár is sürget, és amely a "viszonylag túlzsúfolt" fővárosi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér helyzetén is könnyíthet, az államtitkár szerint 2020-ra végezhetnek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Polgári használatra is alkalmassá válik a kecskeméti repülőtér
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást