Liga: szükséges a jövedelmek emelése és az egyeztetés

Infostart / InfoRádió - Halmi Anett
2018. szeptember 4. 18:32
A munkavállalói jövedelmek emelése, a nemzetgazdasági szintű versenyképesség és a termelékenység javítása érdekében is szükséges a minimálbér és a garantált bérminimum további jelentős növelésére - közölte a Liga Szakszervezetek elnöke.

A munkavállalói jövedelmek emelése, a megélhetési körülményeik javítása, a nemzetgazdasági szintű versenyképesség, termelékenység javítása érdekében szükség van a minimálbér és a garantált bérminimum további jelentős emelésére, a negatív hatások elkerülése érdekében pedig elengedhetetlen az egyeztetés a szociális partnerekkel - közölte a Liga Szakszervezetek elnöke. Mészáros Melinda ezzel Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Magyar Időknek adott pénteki interjújára reagált.

Parragh László a megváltozott munkaerőpiaci helyzet miatt a legkisebb kötelező keresetek és az ezeket meghatározó bértárgyalások szerepe egyre inkább csökken. A Liga szerint ugyanakkor Parragh László ezt a téves következtetést abból a valós tényből vonja le, hogy "a munkaerőhiány miatt ma a vállalkozásoknak, de az államnak is a dolgozók megtartása az egyik legfontosabb szempontja, ennek pedig legfőbb eszköze a béremelés."

A munkavállalói érdekképviselet elnöke szerint a kötelező bérelemek valós szerepének megértéséhez érdemes figyelembe venni, hogy az NGM adatai szerint a 2018. január 1-jétől kötelező minimálbér 303 ezer, a garantált bérminimum pedig 876 ezer munkavállaló helyzetén javított. Ezt összevetve azzal, hogy az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma ebben az időszakban 4180 ezer volt, nehéz arra a következtetésre jutni, hogy szerepük csökken.

Figyelembe kell venni azt is, hogy az érintett 1,179 millió munkavállaló döntő része napi nyolc órát dolgozik, a 4,180 millió foglalkoztatott között pedig szerepelnek azok is, akik az adott héten legalább egy órát dolgoztak - vélekedik a Liga vezetője.

A Liga szerint fel kell hívni arra is a figyelmet, hogy a jelentős minimálbéremelés után is nagyon nehéz megélni ebből a fizetésből. A képet tovább árnyalja, hogy a munkanélküliség az ország észak-keleti régióiban és a Dél-Dunántúlon jelentősen meghaladja az országos átlagot. Amiből következik, hogy az itt élők munkaerőpiaci pozíciója sokkal gyengébb, számukra a kötelező béremelés biztosítja a jövedelememelkedést.

Az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézetének 2018. áprilisi vállalati konjunktúravizsgálata szerint a leginkább jellemző vállalati reakció a béremelésre a minimum felett keresők bérének emelése a bérfeszültségek elkerülése érdekében, valamint a tervezett létszámfelvétel, illetve a tervezett beruházások elhalasztása. A szakszervezet hangsúlyozza, a helyzet nem csökkenti, hanem még inkább felértékeli az országos bértárgyalások szerepét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mészáros Melinda
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást