Nyitókép: Czeglédi Zsolt

A Pedagógusok Szakszervezete is beszállt a NAT véleményezésébe

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2018. szeptember 3. 20:55
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is csatlakozik a Köznevelési Kerekasztal munkájához - jelentette be az érdekvédelmi szervezet elnöke tanévnyitó sajtótájékoztatóján.

A Pedagógus Szakszervezete kongresszusa nyári ülésén úgy döntött, hogy a szervezet a köznevelést érintő minden szakmai fórumon vegyen részt, ebből következik, hogy a szakképzési és innovációs tanácsülésén is részt vettünk, a következő állomás pedig az, hogy

a köznevelés stratégiai kerekasztal munkájába is be fogunk jelentkezni, mert azt gondoljuk, hogy ez a szakmai konzultációs terület nagyon fontos a számunkra

- mondta Szabó Zsuzsa, a Pedagógus Szakszervezetének elnöke.

"Ez nem jelenti azt, hogy a jogszabályban rögzített érdekegyeztetés színtereit mi ezzel kipipáltnak tekintjük, emellett azokon is szükséges hogy részt vegyünk" - tette hozzá.

Mint mondta, rajtuk kívül

a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, az Oktatási Vezetők Szakszervezete is részt kíván venni a munkában, akiknek a jogszabály három széket biztosít.

Nagyjából egy éve, hét szakszervezet közösen utasította el az Oktatási Kerekasztalt. Akkor nem volt színtér, hogy elmondják véleményüket, de azóta megváltoztak a körülmények - mondta Szabó Zsuzsa.

Kifejtette, hogy bár a stratégiai kerekasztal nem az érdekegyeztetés színtere, hanem egy szakmai fórum, de mégis fontosnak tartották, hogy ott legyenek, mert így el tudják mondani véleményüket, befolyással lehetnek az ott ülő más szereplőkre.

"Az is nagyon fontos, hogy első kézből fogunk információt kapni, és első kézből, mindenféle közvetítés nélkül tudjuk megfogalmazni a szakszervezeti véleményünket adott kérdésekben"

- emelte ki a PSZ elnöke.

Nyilvános az új Nemzeti Alaptanterv

Kétszáznak vesznek részt a NAT szakmai anyagának véleményezésében - mondta Szabó Zsuzsa.

"Azt lehetett tudni, hogy valamikor augusztusban fogják megnyitni társadalmi egyeztetésre az oktatásra hatással lévő dokumentumot, ezért mi egy webes felületet hoztunk létre, ahol szakmacsoportonként regisztráltak be a kollégák, vállalva azt a munkát, hogy az ő szakmaterületükre vonatkozóan véleményt alkotnak az új megjelent NAT-ról.

A PSZ-nek az a feladata, hogy ezeket a beérkezett véleményeket egy egységbe összeszerkesztve, mintegy szakmai véleményt, a PSZ véleményét fogja majd továbbítani az adott minisztérium felé"

- összegezte a PSZ elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Pedagógusok Szakszervezete is beszállt a NAT véleményezésébe
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást