Nyitókép: Koszticsák Szilárd (MTI)

Horváth Csaba: az MSZP a Jobbikkal is összefogna

Infostart / InfoRádió
2018. augusztus 23. 10:26
A Jobbikkal is együttműködne Horváth Csaba, aki várhatóan az MSZP budapesti főpolgármester-jelöltje lesz a jövő évi önkormányzati választáson. A szocialisták fővárosi képviselője bízik az ellenzéki összefogásban.

Megkezdték a tárgyalást az összefogásról a baloldal pártjai – jelentette be az InfoRádió Aréna című műsorában Horváth Csaba. „Nincs túl sok idő, még akkor sem, ha nem igaz a pletyka, és a Fidesz nem vonja össze az európai parlamenti és az önkormányzati választást” – fogalmazott az MSZP fővárosi képviselője. Olyan körzetekben, ahol több jó jelölt versenyez egymással, elsősorban tárgyalások útján rendeznék a helyzetet, ha ez nem vezet eredményre, előválasztást javasolnak.

Az MSZP elsődleges partnere a Demokratikus Koalíció, a Lehet Más a Politika és a Momentum – tette hozzá a szocialista politikus, aki a Jobbikkal sem zárja ki az együttműködést. „Ez egy speciális kérdés, mert

vannak olyan partnereink, akik meg nem hajlandók a Jobbikkal együttműködni, tehát az ellenzéki táboron belül is egyeztetni szükséges”

– hangsúlyozta, hozzátéve: nem stratégiai együttműködésről lenne szó, csupán helyi összefogásról, jelöltek mögötti közös támogatásról.

Az MSZP több civil szervezettel is összefogna a győzelem érdekében – hangsúlyozta Horváth Csaba, aki várhatóan pártja budapesti főpolgármester-jelöltje lesz a jövő évi önkormányzati választáson. A szocialisták fővárosi képviselője nemcsak az MSZP, hanem az egész ellenzék budapesti jelöltje szeretne lenni a 2019 őszén megtartandó önkormányzati választáson.

A politikus úgy vélekedett, hogy az április 8-i parlamenti választáson a 18 budapesti körzetből 17-ben ellenzéki jelölt győzött volna, ha jobban sikerül az összefogás, de – mint hozzátette – így is 12 választókerületet vittek el nem kormánypárti jelöltek. Szerinte ebből az következik, „hogyha az ellenzék nem rontja el”, ellenzéki főpolgármester lehet, „aki sokkal többet fog tudni elérni, és meg tudja teremteni végre a szabad Budapestet”.

Az MSZP fővárosi képviselője nem zárja ki, hogy a közös ellenzéki főpolgármester-jelöltet előválasztással találják meg. Véleménye szerint, ha a választónak több jelölt közül kell döntenie, az ellenzék elbukhatja a választást. Ha sikerült egyetlen ellenzéki jelöltet kiválasztani, „akkor azt tudom garantálni, hogy Budapesten mindenképpen más főpolgármester lesz, mint a kormány kedvence” – fogalmazott. Horváth Csaba szerint Tarlós István sem tudja megfelelően képviselni a település érdekeit a kormányzati akarattal szemben.

„Budapest soha nem volt ilyen rossz pénzügyi és politikai pozícióban, mint jelenleg”

– állítja az MSZP-s politikus, aki szerint Budapestnek azért van szüksége ellenzéki főpolgármesterre, mert hatékonyabban szerezne pénzt a fővárosi fejlesztésekre.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Horváth Csaba a Jobbikkal történő összefogásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Horváth Csaba a főpolgármester-választásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást