A sztálini Szovjetunió és a hitleri Németország közvetlenül a második világháború kitörése előtt kötött az egész világot megdöbbentő megnemtámadási szerződést. Sztálin azután döntött a kommunista mozgalmat is erkölcsi válságba sodró megállapodás mellett, hogy kudarcot vallottak a nyugati hatalmakkal az együttműködésről folytatott tárgyalásai, miközben a Szovjetunió távol-keleti határait Japán fenyegette.
A kiegyezés a Lengyelország, majd Nyugat-Európa lerohanását már eldöntő Hitlernek is kapóra jött, mert így elkerülhette a kétfrontos háborút.
Az 1939. augusztus 23-án Moszkvában Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter által aláírt dokumentum azonnal életbe is lépett. A hét cikkből álló, tíz évre kötött egyezményben a felek arra kötelezték magukat, hogy tartózkodnak "az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt".
A titkos záradékban felosztották Kelet-Európát
A szerződésnek titkos záradéka is volt, amely német és szovjet érdekszférákra osztotta fel Kelet-Európát, és a háború kitörése után ennek alapján zajlott le a területi osztozkodás. A kiegészítő jegyzőkönyv meglétét - amelynek szövegét Nyugaton már 1946-ban közzétették - a Szovjetunió egészen a gorbacsovi peresztrojkáig tagadta. A paktum azonban csak elodázta az összecsapást: Hitler, miután már nem fenyegette a kétfrontos harc veszélye, 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót.
A német Harmadik Birodalom 1945-ben megsemmisült, de a szovjet érdekszférába került kelet- és közép-európai országokban kommunista diktatúrák épültek ki, amelyek különböző formában, az elnyomás eltérő módozataival egészen az 1990-es évek elején bekövetkezett rendszerváltásig fennálltak.
Európa felelőssége
2008 júniusában Prágában tartották az Európa lelkiismerete és a kommunizmus című nemzetközi konferenciát, amelyen Václav Havel volt cseh államfő így fogalmazott: Európa rendkívüli felelősséget visel a nácizmusért és a kommunizmusért, azért a két totalitárius rendszerért, amely ezen a földrészen jött létre. A tanácskozás résztvevői, majd szeptemberben az Európai Parlament magyar, észt, brit, német és lett képviselői javasolták, hogy augusztus 23-át nyilvánítsák a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává.
Az EP 2009 áprilisában fogadott el erről állásfoglalást, majd az EU igazságügyi miniszterei 2011. június 10-én, a magyar EU-elnökség alatti utolsó ülésükön lengyel, magyar és litván kezdeményezésre közös állásfoglalásban emlékeztek meg a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozatairól. A dokumentum emlékeztetett a totalitárius rezsimek áldozatainak emléknapjára, és felkérte a tagállamokat: vizsgálják meg, hogy saját országuk történelmének és sajátosságainak fényében milyen módon történjen a megemlékezés.
Az emléknapot először 2011-ben tartották meg.
A soros EU-elnök Lengyelország fővárosában, Varsóban egy uniós kormányzati szintű konferencián abban egyeztek meg, hogy több országot átfogó hálózatot állítanak fel a totalitárius rendszerek kutatására. A platform októberi, prágai alakuló ülésén született megállapodást 13 ország 19 intézete írta alá, Magyarországot a Terror Háza Múzeum képviseli az együttműködésben.
A második, budapesti megemlékezésen 2012-ben az európai emlékezetintézetek vezetői közös
nyilatkozatot írtak alá egy európai múzeum létrehozásáról, melynek feladata a kommunista, a nemzetiszocialista és egyéb totalitárius rendszerek működésének és bűneinek feltárása, bemutatása.
2013-ban a soros EU-elnök, Litvánia fővárosában, Vilniusban emlékeztek meg a totalitárius diktatúrák áldozatairól. 2014-ben Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Norbert Lammert, a német Bundestag elnöke közös nyilatkozatot adott ki az emléknap alkalmából. 2015-ben az észt fővárosban, Tallinnban rendeztek konferenciát az emléknap alkalmából, az ott elfogadott nyilatkozat szerint fel kell lépni a totalitárius rendszerek ellen, függetlenül attól, hogy mely ideológia talaján állnak, illetve milyen formában jelentkeznek. 2016-ban Pozsonyban, a soros EU-elnök Szlovákia fővárosában rendeztek konferenciát Növekszik a radikalizmus az EU-ban címmel, ezen az uniós igazságügyi miniszterek nyilatkozatban hangsúlyozták: készek mindent megtenni azért, hogy visszaszorítsák a növekvő radikalizmust és szélsőségességet. Budapesten 2017-ben is megtartották e napon az emlékmenetet, amelynek résztvevői a Kossuth tértől indulva a Cipők a Duna-parton emlékmű érintésével a Terror Háza Múzeumhoz vonultak.
Idén júniusban Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel Óbuda egyik központi részén, közel a Duna-parthoz a szovjet megszállás (a kommunista diktatúra) áldozatainak emlékművét. Az Európai Parlamentben 2018 áprilisában mutatták be a totalitárius diktatúrák áldozatainak a hagyományokkal szakító emlékműtervét, amely az európai intézményeknek otthont adó brüsszeli kerület egyik terén készül el mintegy két év múlva. Az emlékhelyet a tér kövezetén alakítják ki, kockáiba vésve a diktatúrák fogvatartottjainak, áldozatainak kézírásos leveleit.
Több százezer olyan honfitársunk halt meg a gulágokban, akiknek nem emeltek síremléket és nem temették el őket méltó körülmények között – hangsúlyozta az InfoRádiónak Nagyné Pintér Jolán. A Gulágokban Elpusztultak Emlékéne Megörökítésére Alapítvány elnöke – munkatábort megjárt – édesanyja a rendszerváltás után emlékművet emeltetett. Bár alulról jövő kezdeményezésről van szó, az Antal- és Orbán-kormány felkarolta, és beszédekkel tisztelték meg az ünnepségeket.
Nagyné Pintér Jolán elmondta: amikor a szülei visszatértek a gulágból, megtapasztalta, hogy a sorstársak csupán egymással tudták megbeszélni a tragédiát, ez pedig megnehezítette annak feldolgozását. Ennek a traumának az enyhítését is szolgálta az Árpád fejedelem útján felállított emlékmű.