Nyitókép: Forrás: police.hu

Kimentettek egy családot a Balatonból

Infostart
2018. augusztus 8. 13:03
A balatoni vízirendőrök egy háromtagú családnak segítettek partot érni.

A Badacsonylábdi előtti vízterületen kedden délután a vízirendőrök egy mentőmellényben integető személyre lettek figyelmesek, akihez azonnal odasiettek. A nő elmondta, hogy családjával egy kenuból egy rossz mozdulat miatt a vízbe estek, azonban visszamászni már nem tudtak és kiabálásukat sem hallotta meg senki, ezért ő a part felé kezdett úszni segítségért, de elfáradt.

Az egyenruhások a 43 éves budapesti lakost a szolgálati kisgéphajóba emelték, majd közösen megkeresték lányát és férjét is, akik addig a kenuba kapaszkodva vártak.

A rendőrök őket is hajóba emelték, majd a családot a kenuval együtt biztonságban a közeli strandra vitték.