Nyitókép: terkoz.budapest.hu

Rá sem lehet majd ismerni a főváros egyik kedvelt terére

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2018. július 22. 19:57
Már zajlik a Bakáts téri 140 éves Assisi Szent Ferenc-templom felújítása, amit a tér, majd a teljes Bakáts utca rekonstrukciója követ - mondta az InfoRádióban a 9. kerület polgármestere, Bácskai János.

Az Ybl Miklós tervei alapján készült, neoromán stílusú elemeket felvonultató templom építése 1869-ben kezdődött és 1879-ben szentelték fel. A templom állapota mostanra indokolta a felújítást, ami már április óta tart, és jövő áprilisra érhet véget. A nettó közel egymilliárd forintból gépészeti és elektromos hálózati munkákat végeznek el, kicserélik a tető héjazatát és a padló burkolatát, készül új vízszigetelés, és restaurálják a történeti lakatosmunkákat és ablakokat.

Bővítést is terveznek: az apszis és a kereszthajók alatti altemplom területét növelik meg, a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés jegyében a templomot tetőtől talpig fel- és megújítják.

(Kattintson a képre a teljes méretért!)

A tér egységét nem bontják meg, együtt marad az egykori elöljáróság, amely ma önkormányzatként működik, mellette a plébánia épülete, valamint Budapest legrégibb, idén 180 éves iskolája, a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola - mondta Bácskai János, hozzátéve: forgalommentesítik a teret és megújulnak annak elemei.

Az önkormányzat a 2016-os Tér_köz városrehabilitációs pályázaton 250 millió forintot nyert a fővárostól, ezt kiegészítve összesen 800 millió forintból hajtják végre a tér és a Bakáts utca rekonstrukcióját - utóbbit a tér "megnyitása" jegyében. Ez az utca vezet ugyanis a Dunához, ezért a fejlesztéskor egy egységként kezelik a kettőt. Egy forgalommentes, gyalogos- és kerékpárbarát modern dísztér jöhet létre, szökőkúttal a közepén - hangsúlyozta a polgármester.

A tér felújításába rögtön a templom elkészülte után belefognának, és - a tervek szerint két évig tartó munkálatok végeztével - 2020 végén, esetleg 2021 elején adnák át.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Felújítják a Bakáts teret és a templomot
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást