Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Lesz-e közalkalmazotti létszámleépítés?

Infostart / InfoRádió - Sigmond Árpád
2018. július 17. 13:45
Még nem döntött a kormány a létszámleépítésről – közölte egy ellenzéki kérdésre reagálva a pénzügyminiszter a parlamentben.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint százezer embert kellene a közszférából leépíteni, és ezzel a létszámmal a versenyszféra munkaerőhiányát csökkenteni, a Nemzeti Versenyképességi Tanács egy héttel ezelőtti ülése után tartott sajtótájékoztatón pedig Varga Mihály pénzügyminiszter sem zárkózott el a felvetéstől. A jobbikos Hegedűs Lorántné erre hivatkozva szólította fel a tárcavezetőt a parlamentben, hogy közölje: hány közalkalmazott elbocsátására készülnek.

„Ma Magyarországon 455 ezer közalkalmazott van, akik tanárok, orvosok, mentősök, ápolók, könyvtárosok, kulturális szakemberek, dajkák, védőnők, szociális munkások és így tovább. Önök szerint belőlük van sok? Mondják meg, mégis hány ápolót vagy hány mentőst akarnak elbocsájtani?” – tette fel a kérdést a képviselőnő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy

a kevesebb mint 100 ezer állami és kormánytisztviselő is sokszor többes munkakörben, túlterhelve végzi a munkáját az ügyintézői létszámhiány miatt.

A pénzügyminiszter azt válaszolta, hogy minden újonnan megválasztott kormány felülvizsgálja az állami foglalkoztatottak számát, ez az újdonságnak nem tekinthető folyamat jelenleg is zajlik, ugyanakkor semmilyen döntés nem született létszámleépítésről.

„Az az egy döntés született, hogy a kormányzat létszámstopot rendelt el az állami igazgatásban."

Varga Mihály szerint hatékonyabb államapparátusra van szükség, amely megfelel a XXI. század minőségi elvárásainak.

„Annak csak örülni lehet, ha az államapparátusban lévőknek a száma nem növekszik minden határ fölött” – mondta a miniszter. Varga Mihály megjegyezte: a nemzetközi felmérések szerint a szomszéd országokhoz képest Magyarországon kiemelkedően magas az államapparátus aránya a lakosság létszámához viszonyítva. A pénzügyminiszter arra kérte az ellenzéki képviselőt, hogy várja meg, míg a kormány felméri, hol van szükség és lehetőség a létszámcsökkentésre.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lesz-e közalkalmazotti létszámleépítés?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást