Nyitókép: Pixabay

Ápolási díj: egyeztetések helyett konkrétumokat várnak

InfoRádió
2018. július 13. 17:36
A gondoskodás közügy és a mindenkori kormány feladata is - jelentette ki az InfoRádiónak a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület elnöke. Csordás Anett csalódott: szerinte a csütörtöki tárgyalás a kabinet képviselővel az otthonápolásról nem hozott eredményt, vagyis a szakminisztérium továbbra sem tervezi, hogy azonnali és jelentős mértékben javít az érintettek helyzetén. Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára azt mondta: további tárgyalásokat folytat az érintett szakmai és civil szervezetekkel, valamint az érdekképviseletekkel a kormány az ápolási díj emeléséről.

„Azt hittük, hogy a csütörtöki egyeztetésen a konkrétumokról lesz, arról, hogy milyen emelés várható, mikor és milyen formában vezetik be a munkaviszonyt, ehelyett tájékoztatást kaptunk arról, hogy mit jelent az ápolási segély. Mi ezt tudjuk, hiszen ebben élünk. Ez egy beszélgetés volt, amelyen elhangzott, hogy együttéreznek velünk, de hogy

ennek milyen konkrét formája van, arra nem kaptunk választ”

- mondta a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület elnöke az ápolási díjról tartott megbeszélésről.

Több érdekvédelmi szervezet azt szeretné elérni, hogy 50 ezer forinttal emeljék meg az ápolási segélyt. Jelenleg nettó 29 ezer és 52 810 forintot kapnak azok, akik otthon ápolják tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos hozzátartozójukat. Ehhez jön még az emelt családi pótlék, ami 23 ezer forint, vagyis 75 ezerből kellene két embernek megélnie, miközben speciális diétákat és nagyobb rezsiköltséget kell fizetni – fejtette ki Csordás Anett.

„Úgy véljük, hogy a gondoskodás közügy, társadalmi ügy, és a kormány feladata, hogy a családokat támogassa, és minimálisan megkapják azt, hogy hónapról hónapra tudjanak élni” - emelte ki az elnök.

Csordás Anett szerint legalább a mindenkori minimálbért kellene megkapniuk az ápolást végzőknek. Hozzátette, hogy egy súlyosan fogyatékos ember intézményi ellátása 2014-ben 154 ezer forint volt, és ezt az összeget a gondozást végző családok is megkaphatnák.

A szervezetek július 20-án újra kimennek a parlament elé. Azt szeretnék elérni, hogy bekerüljön a költségvetésbe egy olyan módosítás, ami valódi változást hoz az érintettek életébe.

Sok egyeztetés történt, sok ajánlás hangzott el, már a konkrétumok kellenek

– emelte ki.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) folytatni kívánja és kibővíti a párbeszédet az ápolási díjról, amelynek emelését tervezi.

Rétvári Bence parlamenti államtitkár emlékeztetett arra, hogy az elmúlt nyolc évben 63 százalékkal, 37 050 forintról 58 680 forintra nőtt azoknak a gondozóknak az ellátása, akik hozzátartozói a legsúlyosabb állapotban vannak. Emellett idén januártól a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok havi 50 ezer forintos kiegészítő támogatást kapnak, illetve a bruttó díjakból nyugdíjjárulékot is fizet az állam, így az érintettek nyugdíjjogosultságot is szereznek.

Tudjuk, hogy ezeket a tételeket továbbra is emelni kell, ezért folytatjuk az egyeztetéseket

– közölte a politikus.

A legfontosabb az összeg emelése és az, hogy olyan kedvezmények járjanak mellé, amelyek korábban, ebben az esetben maga a jogi forma, az esetleg jogviszony elismerése másodlagos – tette hozzá.

A következő hónapokban folytatódnak az egyeztetések. A kormány arra törekszik, hogy ne egyszeri, hanem folyamatos, fokozatos emelés legyen, ami évről évre javítja az ápolási díjban részesülők helyzetét – emelte ki Rétvári Bence.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csordás Anett
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Rétvári Bence
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást