Nyitókép: H. Szabó Sándor

Visszavetette a strandok forgalmát a szeszélyes időjárás - lapszemle

Infostart
2018. július 3. 06:49
A négy évszakossá tett fürdők jobban átvészelték a forgalomcsökkenést.

Tizenhárom balatoni déli parti település vasútállomását is felújíthatják, ehhez keres tervezőt a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. - írja a Magyar Idők. Az éve elején a szervezet nyolc észak-balatoni vasútállomás korszerűsítésére írt ki tervpályázatot, így a tó mellett összesen huszonegy állomásépület nyeri vissza régi szépségét.

A közszféra munkavállalóit képviselő érdekvédelmi szervezetek hiába folytatnak már-már kétségbeesett küzdelmet a cafeteriarendszer megsemmisítésének kormányzati tervei ellen, az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács tegnapi ülésén sem sikerült megpuhítaniuk az állam képviselőit. A Népszava cikke szerint a szervezetek tiltakozó akciókról is egyeztetnek.

A Világgazdaság arról közölt cikket, hogy a júniusi hideg miatt a budapesti strandokat a tavalyinál 60 százalékkal kevesebb vendég kereste fel. A forgalom visszaesése ellenére a júniusi összbevétel nem csökkent. Máris látszik, milyen fontosak voltak a fürdőfejlesztések, mivel a négy évszakos üzeművé tett Palatinus és a Paskál esetében a tavalyinál csak 17-18 százalékkal kevesebb, míg a Római-parti strandra és Pünkösdfürdőre 58-62 százalékkal kevesebb vendég váltott jegyet az elmúlt hónapban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
1. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
2. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást