Nyitókép: Kovács Attila

Felfüggesztették Burány Sándor mentelmi jogát

Infostart
2018. július 2. 17:11
A képviselő korábban ittasan vezetett.

Az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén a képviselők határoztak arról is, hogy felfüggesztik a januárban ittas vezetésen ért Burány Sándor (MSZP) mentelmi jogát. Az interpellációk között az otthonápolási díjról és a fővárosi Dózsa György utcai iskolában történtekről volt szó.

Burány korábban azt mondta,

élete legnagyobb hibáját követte el, amikor ittasan volán mögé ült.

„Január 19-én este szeretteim társaságában sört fogyasztottam, majd elkövettem életem egyik legnagyobb hibáját: autóba ültem és vezettem” – írta akkor a Facebookon.