Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Tóth Bertalan az MSZP új elnöke

Infostart
2018. június 17. 14:20
Tóth Bertalan frakcióvezetőt választotta meg elnöknek az MSZP tisztújító kongresszusán.

Tóth Bertalant a kongresszusi küldöttek 54 százaléka támogatta, míg a másik jelölt, Mesterházy Attila 46 százalékot szerzett.

Együttműködő és a tradicionális baloldali értékrendet kérlelhetetlenül képviselő MSZP-t szeretne a párt újonnan megválasztott elnöke. A politikus megválasztása után azt mondta, hogy olyan MSZP-t akar, amely hisz a szolidaritásban, az igazságosságban, az esélyegyenlőségben és az egységesülő nemzetben. Hozzátette: olyan MSZP-t akar, amely cselekvőképes, valódi közösségként működik, amely reményt ad azzal, hogy védelmet biztosít a hatalom üldözötteinek.

Tóth Bertalan közölte, olyan MSZP-t akar, amely a kormányváltás motorja lehet azzal, hogy kérlelhetetlen bírálója az orbáni hatalomnak és az emberek valódi problémáira kínál valódi megoldásokat.

Beszámolt arról is, még a nap folyamán összehívja a párt országos elnökségét, hogy elkezdjék a jövő évi választásokra történő felkészülést.

További döntések

Kunhalmi Ágnes lett az Országos Választmány elnöke, rajta kívül más induló nem volt.

Szakács Lászlót választották elnökhelyettesnek, a voksok 51 százalékával.

Az MSZP három alelnöke Komjáthi Imre, Hegyi Gyula és Szanyi Tibor lett, míg Bangóné Borbély Ildikó maradt alul.

Idén attól függetlenül tisztújítást kellett volna tartani, hogy a párt elnöksége az áprilisi országgyűlési választás után lemondott, ugyanis lejárt a párt vezetőinek kétéves megbízatása.