Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Kunhalmi Ágnes visszalép Tóth Bertalan javára?

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2018. június 11. 11:01
Nagyon szoros befutót vár a Medián az MSZP elnöki székéért vívott versenyben.

A Medián hibahatáron belül mérte az MSZP júniusi tisztújítása előtt az általuk legesélyesebbnek vélt jelölteket.

Kunhalmi Ágnest, a párt budapesti elnökét a megkérdezettek 42, Mesterházy Attila korábbi pártelnököt 41 százalék látná szívesen a szocialista párt élén.

A párt országgyűlési frakciójának vezetőjét, Tóth Bertalant, a megkérdezettek mindössze 12 százaléka tartja a legalkalmasabb jelöltnek.

Öt százalék nem tudott, vagy nem akart válaszolni a feltett kérdésre. Utóbbi esélyeit az elemzés szerint rontja, hogy ismertsége a felmérés szerint a legrosszabb a három jelölt közül.

Az MSZP-sek 61 százaléka tudja, ki ő, míg Kunhalmi Ágnesnél ez az arány 92, Mesterházy Attilánál pedig 94%.

A Medián felméréséből az is kiderül, az MSZP utóbbi időszakának vezetői Mesterházy Attila a legnépszerűbb.

Visszalépés?

A Független Hírügynökség információira hivatkozva azt írja a 24. hu, hogy Kunhalmi Ágnes már hétfőn visszalép Tóth Bertalan javára az MSZP elnökségért folytatott küzdelemben. Az időzítés nem véletlen, a párt jelölőbizottsága hétfőn tart ülést a június 17-i elnökválasztás előtt.

A Független Hírügynökség úgy tudja,

Tóth Bertalan támogatottsága Mesterházy Attilával szemben 60:40 százalék. A párton belül a többség Mesterházynál konstruktívabbnak tartja a jelenlegi frakcióvezetőt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Medián az MSZP elnökjelöltekről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást