Nyitókép: A.D.U. Építész KFT.

Beemelték az épülő komáromi Duna-híd első acélelemét

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2018. június 11. 15:33
A kamionokat is elbírja majd a 600 méter hosszú, uniós támogatással épülő híd, amely a pozsonyi Apollo híd után Szlovákia második legnagyobb hídja lesz.

A pályaszerkezet első három elemét emelték most be, az egyenként 165 tonnás alkotórészek Csepelről a Dunán érkeztek Komáromba. Juhász Zoltánt, a Nemzeti Infrasrtuktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese az InfoRádiónak elmondta, hogy

a kivitelezés nettó összege 91,2 millió euró, mintegy 28,6 milliárd forint, az összeg 85 százaléka uniós forrás.

Sitku László, a Hidászokért Egyesület elnöke a híd melletti látogatóközpontban elmondta, hogy az elemek részeit Lengyelországban, Csehországban és a Révkomáromi szlovák hajógyárban készítik és Csepelen állítják össze.

A teljes híd 37, a most beemelt háromhoz hasonló elemből áll, ezek összsúlya 5400 tonna. A 600 méter hosszú hídon kétszer egysávos főút vezet majd át a Duna felett, kerékpárutat, gyalogos járdát, közvilágítást is kialakítanak. Az egyedi szerkezet miatt a pilon és a kábelek díszkivilágítást kapnak.

A híd átadását 2020 első negyedévére tervezik.

A beruházásnak köszönhetően közvetlen teherforgalmi kapcsolat jön létre Komáromnál Magyarország és Szlovákia között. Jelenleg a kamionok korlátozás nélkül Vámosszabadi felől 53, míg Parassapuszta felől 180 kilométeres kerülővel haladhatnak át a magyar és szlovák határon.

Az új közúti híd elkészülte után a teherforgalom az M1-es autópályától a települések érintése nélkül érheti el a szlovák határt.

A komáromi hídhoz hasonló felfüggesztett, egyoldalas híd csak Kanadában található. A pozsonyi Apollo híd után ez lesz Szlovákia második legnagyobb hídja. Azt, hogy hogyan emelték be az első acélszerkezetet, galériánkban megnézheti.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Komáromi Duna-híd
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást