Nyitókép: Jászai Csaba

Kiderült, mi okozhatta a káoszt Ferihegyen

Infostart / InfoRádió
2018. június 8. 09:06
Kiszakadtak a betonelemek a 2-es futópályából, ezért nem fogadott és indított járatokat  a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az éjszaka.

A hivatalos tájékoztatás alapján annyit tudni, hogy csütörtök éjjel fél 12-kor megsérült a 2-es futópálya a repülőtéren.

„Állítólag egy korábbi javítási munka helyén a kiszakadtak betonelemek a 2-es futópályából, miután egy repülőgép hajtóműve kitolta azokat” - értesült több forrásból Pető György pilóta.

Hozzátette: ilyet nem hallott 22 éves repülési praxisa alatt.

"Ha ez így történt, az súlyos hiányosságokat mutat és komoly felelősei lehetnek az ügynek. Ez minimum hatalmas blamázs” - tette hozzá.

Törlések, késések

Összesen 14 éjjeli és hajnali járat nem érkezett meg Budapestre, a járatok Bécsben, Pozsonyban, Debrecenben szálltak le.

Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője azt mondta, hogy egy induló gép okozta a futópálya felületének sérülését. Azt vizsgálatnak kell kiderítenie, hogy pontosan mi és hogyan történt.

A sérülés a futópálya szélén keletkezett, a szakemberek gyorsjavító aszfalttal állították helyre a hibát.

A reggeli járatok közül hetet kellett törölni, délelőttre a repülőtér rendje Hardy Mihály elmondása szerint nagyobb rész helyreállt. Mivel péntek a legforgalmasabb nap a légi közlekedésben, ezért előfordulhat, hogy egyes járatok még délután is késve érkeznek vagy indulnak, mert az "áramlásszervezésért" felelős Eurocontrol a légtér zsúfoltsága miatt nem tud teret, úgynevezett slotot biztosítani a járatoknak - mondta Hardy Mihály.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pető György
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást