Rozsdafoltok a felújított metrókocsikon

Infostart
2018. június 6. 17:58
A felújított metrókocsik tetején rozsdafoltok éktelenkednek – írta a zoom.hu, képeket is közölt.

Az utolsó, harminchetedik korszerűsített metrószerelvény hétfőn érkezett meg Budapestre és várhatóan jövő kedden áll forgalomba. A 3-as metró szerelvényeinek felújítása "alapvetően és meghatározóan" sikernek könyvelhető el – mondta Tarlós István.

A zoom.hu-n megjelent képek alapján ugyanakkor a portál arról írt, hogy a szerelvények tetején jó kivehetőek a rozsdafoltok, van olyan szellőző, amiről rojtokban lóg ki a tömítés, az egyik lemez pedig hullámos.

„Nem szorul különösebb szakmai magyarázatra, hogy a képen látottak nem elfogadhatóak egy legfeljebb egy éves járműtől. Az, hogy a korrózió mértéke mennyire előrehaladott, csak egy részletes, a teljes kocsiszekrényre kiterjedő alapos vizsgálat döntheti el” – mondta a a fotókat látva a Metróért Egyesület elnöke.

Bíró Endre hozzátette, a Kőér utcai járműtároló több éve beázik, bár ennek mértékét jelentősen csökkentették, de a járművek teteje ettől károsodhat.