Nyitókép: Oláh Tibor

Az orvosi kamara kemény üzenete: meg kell szüntetni a hálapénzt

InfoRádió
2018. május 30. 06:02
Közös határozatot fogadott el a Magyar Orvosi Kamara Területi Szervezeteinek Tanácsa az egészségügy helyzetével kapcsolatban. Éger István elnök az InfoRádiónak elmondta: többek között megállapodtak abban, hogy a paraszolvenciát el kell utasítania minden orvosnak.

A Magyar Orvosi Kamara egy évvel ezelőtti deklarációjában megfogalmazott célkitűzések hasonlóak, mint a mostaniak - mondta Éger István, a kamara elnöke. Egy több száz oldalas kötetet is kiadtak, amely egészen részletesen vizsgálja az egészségügy helyzetét, és tesz javaslatokat.

"Az új kormányzati szereplőknek szerettük volna a magunk alapvetéseit ismét leszögezni. Fontosnak tartom azt, hogy kimondta a kamara ismételten, egyhangú határozatban, hogy

meg kell szüntetni, meg kell tiltani a paraszolvenciát"

- mondta az elnök, hozzátéve, hogy az ehhez szükséges béremelés után minél hamarabb meg kell szüntetni a hálapénz intézményét, mert a fiatal szakorvosok képzése óriási csorbát szenved a paraszolvencia torzító hatása miatt.

"Nem kapnak jó képzést, nem tudják elsajátítani a szakmának a rejtelmeit, és ez a betegellátásra is veszélyes"

- hangsúlyozta Éger István.

Az amerikai pszichiátriai társaság adatai szerint egyre több orvos lesz öngyilkos. A hazai orvcsképzésben is van már ennek megelőzésére szándék, de még nem elég hangsúlyos Éger István szerint, aki beszámolt egy korábban végzett kutatásukról: az orvosok pszichás állapotának vizsgálata kimutatta, hogy

a legnagyobb kiégettség a fiatal generációban van,

de ami még ennél is rosszabb, hogy a testi-lelki egészségben nagyon nagy lemaradás van az orvoskarban, még az átlag magyarhoz képest is.

A leghalandóbbak pedig az orvosnők az egész populációra vetítve.

Ennek hátterében pedig az áll - tette hozzá -, hogy nagyon nagy a túlterheltség és a kiszolgáltatottság.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magyar Orvosi Kamara elutasítja a hálapénzt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást