Indul a klímaszezon – hosszú a várakozási idő

Infostart
2018. május 18. 08:00
Már csak két hét van a nyár „hivatalos” beköszöntéig, jönnek a nagy melegek, amit sokan csak úgy képesek elviselni, ha bekapcsolják a klímát. A Pénzcentrum figyelmeztet: nem olyan egyszerű megfelelő szakembert találni a berendezés felszereléséhez.

Gyorsan kell cselekednie annak, aki az idei nyarat már klimatizált lakásban szeretné eltölteni, ugyanis hosszadalmas várakozási idő előzi meg a készülékek felszerelését – hangsúlyozza a lap.

„Jelenleg 2-3 hetet kell várni egy készülék felszerelésére, nyáron, amikor sokan szeretnének klímát a lakásukba, a várakozási idő ennél lehet kicsit több is"

– mondta a lapnak Berke Bálint klímaszereléssel és karbantartással foglalkozó szakember.

Maga a telepítés egyébként nem vesz sok időt igénybe – általában 3-4 óra alatt elvégezhető. Egy egyszerű, rutinszerű karbantartás ennél jóval kevesebb időt vesz igénybe, azonban nem jellemző, hogy azonnal kiszállnának a szakemberek.

„A készülékeket évente egy vagy két alkalommal szükséges szakemberrel megvizsgáltatni, attól függően, hogy a berendezést csak hűtésre, vagy esetleg fűtésre is használjuk-e"

– emelte ki Berke Bálint.

Ezeken túl egyébként vannak kisebb, egyszerűbb karbantartási munkálatok is, melyeket maga a tulajdonos is elvégezhet, például a klímában lévő szűrők átmosása és fertőtlenítése. Minderre azért van szükség, mert a klímaberendezés jelentős mennyiségű szennyeződést, port, pollent, atkát szív magába. A szűrők igyekeznek kiszűrni ezeket, ám ezek telítődése esetén a szóban forgó szennyeződések visszajuthatnak a levegőbe, amely nem tesz jót az egészségünknek, és különösen sok gondot okozhatnak az allergiásak számára.

Költségek

A készülék telepítése 60-80 ezer forint között mozog átlagosan, a meglévő gépek karbantartásáért 10 ezer forint körüli összeget kérnek el egy-egy alkalommal. A készülékek árai pedig széles skálán mozognak, 100 ezer forinttól a többszázezer forintos csúcsmodellekig. Átlagos méretű lakások esetén félmillió forintnál olcsóbb készülékeket szoktak telepíteni az esetek többségében. A szakember elmondása szerint a berendezések közül a japán gyártmányok számítanak a legjobbnak.