Nyitókép: Pixabay.com

Ezért vannak bajban a magyar apák

Infostart
2018. május 17. 05:30
Az apák fele nem tud a munka miatt annyi időt tölteni a gyerekével, mint amennyit szeretne, harmaduk pedig emiatt frusztrált – írja a Kisalföld.hu.

Minden harmadik apa elmenne gyesre, ha lenne rá lehetősége – hivatkozik a lap az Apu-kalipszis blog felmérésére. Az év első három hónapjában közel ezer megkérdezett apa válaszaiból kiderült, hogy nekik is nehézséget okoz egyszerre két fronton teljesíteni. A válaszadók nagy része szerint gyakran (37 százalék) vagy rendszeresen (18 százalék) előfordul, hogy a munka miatt nem tud annyi időt tölteni a gyerekével, mint amennyit szeretne.

Nagyon sok apa emiatt feszült, és ha a munkaadója sem rugalmas, akkor úgy érzi, csapdahelyzetben van, hiszen apaként és egyedüli pénzkeresőként nem engedheti meg magának, hogy elveszítse a munkáját. Az apák harmada frusztrált, mert úgy érzi, nem tudja összehangolni a karrierjét az apasággal, 12 százalék egyáltalán nem kap a munkahelyén kellő támogatást az apasága megéléséhez, és ezért úgy érzi, nagy rajta a nyomás. További 11 százalék úgy nyilatkozott, hogy hasonló helyzetben van, de a családja megérti.

Az apák 37 százaléka hétköznapokon csupán 1-2 órát látja a gyerekét. Minden harmadik válaszadó úgy gondolja, hogy ha egy férfi azért tölt kevés időt a gyerekével a munka miatt, mert nincs más választása. Minden második apa szerint az egyik legfontosabb feladata, hogy eltartsa a családját, kétharmaduk az apai szeretetet és odaadást, 62 százalékuk pedig a megfelelő férfiminta és apakép biztosítását is fontosnak tartja.

Az apák 40 százaléka tud hétköznap a gyerekével 3-4 órát tölteni, 46 százalékuk pedig egész hétvégén együtt van gyermekével. Ugyanennyien érzik úgy, hogy a munkaadójuk támogatja őket, és munkájuk rugalmas, 38 százalék szerint pedig csupán hozzáállás kérdése, hogy egy férfi össze tudja-e egyeztetni az apaságot a karrierrel.

Az apák 42 százaléka támogatja férfi gyest, 35 százalék viszont úgy érzi, hogy hazánkban nincs hozzá biztosítva a megfelelő rendszer, és csupán 12 százalék tartja furcsának, 5 százalék pedig egyenesen ellenzi. Az apák harmada kipróbálná a gyest, ha lenne rá lehetősége, további 44 százalék pedig fontolóra venné, miközben a valóságban a válaszadó apák csupán 6 százaléka volt maga is gyesen.

„Minden második gyesen lévő apa azért maradt otthon a babával, mert a párja többet keresett” – mondta Ficza János, az Apu-kalipszis blog írója. A másik csoport arra a kérdésre válaszolva, hogy miért nem ők mentek gyesre, 38 százalék százalék pénzügyi okokat adott meg, 22 százalék esetében az anya akart mindenképpen otthon maradni a babával, 18 százalék szerint pedig náluk más lehetőség fel sem merült.