Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Nem tett szóbeli vallomást Gyárfás Tamás

Infostart
2018. május 11. 07:34
Úgy tudni, hogy a nyomozó hatóság visszaadta Gyárfás Tamás több, a házkutatás során lefoglalt személyes holmiját is.

A PestiSrácok.hu információi szerint csütörtök reggel ismét gyanúsítotti kihallgatásra idézték Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai. A Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított ex-úszóelnök a portál szerint megjelent a kihallgatáson, majd az első nyomozói kérdés után ügyvédjével egyeztetve úgy döntöttek, hogy Gyárfás írásban tesz majd vallomást, amit várhatóan két héten belül benyújtanak a hatóságnak.

Az ügyben Portik Tamást is meggyanúsították. A Prisztás József és Boros Tamás megöleté­séért összesen 28 év fegyházat kapott egykori olajos vállalkozó a hatóság szerint húsz éve Gyárfás Tamás felbujtására ölette meg a szlovák maffiózóval, Jozef Roháccsal Fenyő Jánost.