Pénteken szavaznak a minisztériumokról

Infostart / MTI
2018. május 10. 19:13
Megtartotta alakuló ülését az új Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A testület csütörtökön a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatot vitatta meg, amelyen technikai módosításokat fogadott el.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszteri poszt várományosa a testület előtt elmondta: tíz minisztériumot sorol fel a törvényjavaslat, amelyről házszabálytól eltérve, várhatóan pénteken szavaz a Ház. Megjegyezte, vita tárgya lehet, hogy a kormány szerkezetét indokolt-e törvénybe iktatni, vagy elegendő lenne egy rendelet arról.

Hegedűs Lorántné (Jobbik) a többi között a "nemzeti" szót hiányolta a minisztériumok nevéből, Arató Gergely (DK) pedig azt kifogásolta, hogy az egyik módosítás lehetővé teszi a katonák és rendőrök alkalmazását bármilyen kormányzati pozícióban. Keresztes László Lóránt (LMP) az egészségügyet, oktatást, környezetvédelmet, önkormányzatiságot hiányolta a kormányzati feladatok felsorolásából, és vele együtt Szilágyi György (Jobbik) is úgy látta, hogy a kormányzati struktúra erős centralizálást, a miniszterelnök szerepének további erősödését mutatja.

Gulyás Gergely úgy felelt: nem látja a katonai puccs lehetőségét abban, ha a hivatásos állomány tagjai szakszerűen szüneteltetik a szolgálati jogviszonyukat, miközben a kormányzatban feladatot vállalnak.

A központosítással kapcsolatban úgy látta: a magyar parlamentáris rendszer 1990 óta kancellári típusú. Leszögezte azt is: a következő kabinet nemzeti kormány lesz.