Nyitókép: 24.hu

Sok választási plakát maradt kinn

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2018. május 9. 16:40
A pártoknak kedden délután négy óráig kellett leszedniük a választási plakátjaikat. Ezt mondja ki a törvény, amit azonban nem könnyű betartatni. A pártok arra hivatkoznak, hogy az óriásplakátokhoz nem nyúlhatnak hozzá, mert azok nem az övék. A Jegyzők Országos Szövetségének elnöke azt javasolja, hogy legalább a kisebb falragaszokat szedessék le - ezt legjobb lenne közmunkásokkal - végrehajtani, és ilyen hirdetéseket a jövőben csak az önkormányzatok alkalmi mobil felületeire lehessen kihelyezni.

A választási törvény szerint a politikai plakátokat a szavazást követő harminc napon belül azoknak kell leszedniük, akik kirakták, vagy akiknek érdekében kirakták - mondta az InfoRádióban a Jegyzők Országos Szövetségének elnöke.

A kint maradt hirdetéseket az önkormányzatoknak kell összeszedniük. Ennek költségét kifizettethetik a pártokkal vagy jelöltekkel, de ezt nem szívesen vállalják magukra a helyhatóságok

– tette hozzá Tóth János. Vannak olyan plakátok, amelyeknek az eltávolítását nem merik vállalni az önkormányzatok, hiszen sérülés esetén vita tárgyát képezné, hogy ki a felelős érte.

A jegyzők szövetségének vezetője szerint a pártok helyett közmunkásokra kellene bízni a falragaszok eltávolítását. "Ha úgy döntene a kormány, hogy a 30 napot követően a közfoglalkoztatottak közreműködhetnének a leszedésben, akkor ez az önkormányzatoknak nem jelentene többletkiadást"

Ha rajta múlna, Tóth János

csak a kampány idejére kihelyezett mobil hirdetőtáblákra engedné kiragasztani a plakátokat.

Ilyeneket már most is alkalmaz néhány önkormányzat, csak az a baj, hogy pártok és jelöltek nehezen kötelezhetők arra, hogy kizárólag erre ragasszák ki a plakátokat.

"Ha ez is szabályok között szerepelne, akkor könnyebb dolga lenne mindenkinek" - vélte az elnök. Azt is hozzátette, hogy a pártok és jelöltek közül kettő-három jelzi, hogy indul a választáson, a többiről nem tudnak semmit. "Ezek a kampányfelületek elősegítenék azt is, hogy mindenki bemutatkozhasson, és az eltávolítás is könnyebb lenne" - mondta.

A Jobbiknak országszerte sok hirdetése maradt kint, de a párt szóvivője, Mirkóczki Ádám szerint ezek leginkább óriásplakátok, amiket ők nem szedhetnek le.

"Az óriásplakátokkal nekünk nincs dolgunk, hiszen mi az óriásplakátos cégekkel április 8-ig kötöttünk szerződést, és ennek alapján ezt a cégeknek kell letakarni"

- mondta Mirkóczki Ádám. A szóvivő szerint a Jobbikon kívül más pátok óriásplakátjai sincsenek leszedve, de egy aktivista vagy a párt megbízottja nem mehet oda más tulajdonához lefesteni, lekapargatni.

Május 8. után egyébként a lakók is eltávolíthatják azokat a választási falragaszokat, amik zavarják őket – mondta az InfoRádióban Tóth János, a Jegyzők Országos Szövetségének elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Választási plakátok leszedése
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást