Szerdán egyeztet a baloldal a fővárosról

Infostart
2018. április 30. 13:37
Szerdán ülnek össze a baloldali ellenzéki pártok, hogy egyeztessenek az időközi választásokon való indulásuk összehangolásáról.

A szocialisták fővárosi politikusa, Horváth Csaba a múlt héten azért hívta tárgyalóasztalhoz a Demokratikus Koalíciót, az LMP-t, a Párbeszédet, a Momentumot, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, valamint a Liberálisokat, hogy megállapodjanak egy esetleges előválasztás feltételeiről. Ezek a szabályok kizárólag a józsefvárosi és a XV. kerületi időközi polgármester-választásra vonatkoznának, ám a Népszava úgy tudja, a pártok hűvösen fogadták a javaslatot.

Horváth Csaba a lapnak azt mondta, a Jobbikot nem hívták meg az egyeztetésekre, szerinte ez Budapesten nem is lenne indokolt, mert a fővárosban önállóan is győzni tud a baloldal.

Az előválasztáson résztvevőknek vállalniuk kellene, hogy ha veszítenek, akkor visszalépnek a győztes javára és segítik a kampányát is. Szavazni csak személyesen, egy értéknyilatkozat aláírásával lehetne, ebben pedig azt fejeznék ki a balliberális szimpatizánsok, hogy elutasítják az Orbán-rendszert. Az előválasztáson való részvételhez támogató aláírásokat is kellene gyűjteni.

A Józsefvárosban és a XV. kerületben azért kell időközi polgármester-választást tartani, mert Kocsis Máté józsefvárosi és a Hajdu László XV. kerületi polgármester parlamenti mandátumot szerzett április 8-án, és az összeférhetetlenségi szabály alapján mindketten az országgyűlési munkát választották.