Komoly dugó van a Dózsa György úton

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2018. április 26. 12:37
Hónapokig 30 perces dugókban állhatnak az alternatív metrópótló járatok utasai, miután távhővezetékek építése miatt sávkorlátozások vannak érvényben a Dózsa György úton - vélekedett a Közlekedő Tömeg Egyesület alelnöke.

Kelemen Tamás, a Közlekedő Tömeg Egyesület alelnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy a Dózsa György úton a Kispest-Angyalföld stratégiai távhővezetékek építése miatt lezártak több sávot mindkét irányban.

"Jellemzően két-két sáv van lezárva, de akad olyan is pont is, ahol indokolatlanul másfél sáv szélességűre szűkül az út, ennek következtében óriási dugók vannak ezen az útvonalon"

- mondta Kelemen Tamás. Hozzáfűzte, hogy egyértelműen látszik, hogy nem vették figyelembe az utasok érdekeit akkor, amikor kialakították a forgalmi rendet, a közösségi közlekedés járművei akár 20-30 perces késésekkel közlekedhetnek.

"Az építkezés jelen tudásunk szerint több hónapig, legalább a nyár végéig fog tartani,

egészen addig ezek a dugók hatással lesznek azokra a járatokra is, amelyeket a BKK ajánl a hármas metró lezárása idején: ezek a 20E, 30-as buszok, amelyek a reggeli csúcsidőben csaknem háromezer embernek adnak lehetőséget arra, hogy alternatív útvonalat válasszanak.

Ezek a járatok lényegében használhatatlanok voltak, és 15-20 perces késéssel közlekedtek"

- tette hozzá Kelemen Tamás.

A Közlekedő Tömeg alelnöke szerint a Budapest Közút nem vette figyelembe a közösségi közlekedést, a BKK pedig nem volt képes érdemben kiállni az utasok érdekeiért. Mindennek az lett az eredménye, hogy a buszok most 20-30-40 perces dugókban állnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Dózsa György úti felújítás és dugók
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást