Nyitókép: Soós Lajos

Alakulnak az új parlament frakciói

Infostart / InfoRádió - Sigmond Árpád
2018. április 23. 17:27
Hét frakcióval alakulhat meg május 8-án az Országgyűlés, és várhatóan két tervezetet még a nyári szünet előtt elfogadhat a Ház.

Egyre több részlet derül ki a május 8-án alakuló következő Országgyűlés arculatáról. Azt követően, hogy a hétvégén az MSZP és a Párbeszéd politikusai bejelentették, hogy külön frakciót alakítva, ám frakciószövetségként fognak politizálni a Házban, vélhetően a előző ciklus 5 képviselőcsoportjához képest összesen 7 frakcióval kezdheti meg a munkát az Országgyűlés. A kormánypárti frakciószövetség, tehát

a Fidesz-KDNP mellett a Jobbiknak, az MSZP-nek, egy MSZP-ssel kiegészülve a Párbeszédnek, a Demokratikus Koalíciónak, valamint az LMP-nek lesz képviselőcsoportja.

Elsőként a KDNP alakította meg frakcióját, 16 taggal, a képviselőcsoportot ismét Harrach Pétert vezeti. Az MSZP és a Párbeszéd frakciószövetségét a két párt megválasztott képviselőinek múlt heti döntése alapján Tóth Bertalan, a szocialisták korábbi frakcióvezetője fogja irányítani. Ő múlt héten így fogalmazott a várható munkájukról: „Képviselni fogjuk azt a több száz ezer választópolgárt, aki ránk szavazott, de képviselni fogjuk azt a több mint 2,5 millió választópolgárt, aki változást akart ebben az országban. Nyilvánosságra fogunk hozni mindent – ahogy eddig is –, ami a NER-rel és ezzel a maffia-hálózattal kapcsolatos bármilyen információ, és

élni fogunk képviselői jogunkkal és hatáskörünkkel, ha bárki vagy bármilyen szervezet védelemre szorul”.

Az LMP frakciója csütörtökön tartja alakuló ülését (ahol a frakció esetleges bővüléséről is döntenek), a Jobbik pedig május 3-án és 4-én. A Fidesz és a Demokratikus Koalíció információink szerint még nem tűzte ki az ülés időpontját. Az Országgyűlés megalakulása után várható menetrendről eddig kevés információ került nyilvánosságra.

Röviddel a május 8-ai alakuló ülést követően – a tárcavezető-jelöltek bizottsági meghallgatásai után – megalakulhat az új kormány, majd elsők között szavazhat a Ház a februárban már megtárgyalt, úgynevezett Stop Soros törvénycsomagról, amely tovább szigorítaná az illegális migrációt támogató szervezetekre vonatkozó előírásokat. Emellett, amint az múlt héten Orbán Viktor miniszterelnök Kossuth Rádiónak adott interjújából kiderült, a nyári törvénykezési szünet előtt elfogadhatják a jövő évi költségvetést is.

„Abban vagyok érdekelt, hogy gyorsan jöjjön létre a kormány, szerintem az ország is ebben érdekelt,

és szeretném, ha a nyári szünet előtt az új parlament elfogadná Magyarország 2019-es évre vonatkozó költségvetését, úgy ahogy az elmúlt években azt tettük, mert ez nyugalmat, stabilitást, tervezhetőséget és kiszámíthatóságot hoz” – fogalmazott a miniszterelnök. A költségvetést ezúttal is Varga Mihály nyújthatja be az Országgyűlésnek, mivel – a kormányfő nyilatkozata alapján – továbbra is ő marad a nemzetgazdasági miniszter.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Alakulnak az új parlament frakciói
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást