A társadalmak jövőképességét kutatják magyar szakemberek

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota
2018. március 26. 15:11
A társadalmi jövőképességről tartanak nemzetközi konferenciát a Budapesti Corvinus Egyetemen, az eseményen neves külföldi előadók is részt vesznek.

A jövőképesség különböző társadalmi entitások – családok, városok, vállalatok, országok, karitatív szervezetek – azon képessége, hogy felkészültek az ismeretlen jövőre – mondta az InfoRádiónak Csák János, a Társadalmi Jövőképesség Kutatóközpont szakmai vezetője, volt londoni nagykövet. „Amikor egy gyereket nevel az ember, akkor azért viszi el úszni, azért tanítja meg olvasni, azért tanítja meg a matematikára, hogy később

képes legyen azoknak a kihívásoknak megfelelni, amik adódnak az életben”

– vont párhuzamot a szakértő.

„A társadalmi jövőképesség projektnek az a célja, hogy felmérjük azokat a húrokat a hárfán, amiket meg kell zengetni, amelyek később az életben jól jöhetnek, hogy az ember túlélje, akár irányítani tudja, akár kiváltani tudja a változásokat” – fogalmazott Csák János. A kutatóközpont abból a feltételezésből indult ki, hogy

a béke és a biztonság alapfeltétele a jó emberi életnek,

amelyben kötődéseket alakíthatunk ki, önállóan dönthetünk a sorsunkról és gondoskodhatunk magunkról.

A szervezet szeretne létrehozni egy, a világ minden országára kiterjedő indexet, amelyhez – amerikai és kínai partnerek segítségével – olyan indikátorokat és jelzőszámokat keresnek, amelyek megmutatják, hogy egy-egy társadalom hol tart kötődések, gondoskodás megadásában, elégedettségben és biztonság, valamint a béke biztosításában. A módszerrel először országokat rangsorolnának, majd kisebb társadalmi entitásokat is vizsgálnának: városokat, vállalatokat és családokat is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A társadalmak jövőképességet kutatják magyar szakemberek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást