Az LMP kíváncsi a Klik-szoftverek ügyére

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2018. március 5. 17:58
A Miniszterelnökségtől kéri ki az LMP annak az ügynek a dokumentumait, amelyben a Klik nem létező programokat vett át - mondta az InfoRádiónak a párt társelnöke, Hadházy Ákos.

Hadházy Ákos közölte: egy éve kapott információt arról, hogy a Klebelsberg Központ (Klik) úgy vásárolt számítástechnikai szoftvereket uniós támogatással, hogy azokat nem használják. Akkor a Klik azt közölte a politikussal, hogy valóban nem használják a programokat, de 2017 december végéig ebben változás lesz. Az LMP társelnöke feljelentést tett, de az ügyészség azt elutasította.

Idén év elején újra meg akarta nézni a programokat Hadházy Ákos, de a Klik nem tette ezt lehetővé – emelte ki.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter elismerte, hogy egy általuk lefolytatott szabálytalansági eljárás is megállapította, úgy vettek át programokat, hogy azok nem léteztek a valóságban. 1,2 milliárd forintot vissza kell fizetnie a Kliknek, miután 15 program nem is létezett, 11-et pedig átvettek, de nem használták, mert nem volt használható – hangsúlyozta az LMP-s politikus, aki szerint ezt egyszerűen lopásnak hívják.

Hadházy Ákos jelezte, hogy a Miniszterelnökségtől kérik ki az eljárás dokumentumait.

Úgy vélte, az ügy felelősei közé tartozik Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Palkovics László államtitkár és a Klik vezetői is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hadházy Ákos
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást