Több vírus is fenyegeti az egészségünket

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2018. február 21. 18:23
Az elmúlt héten országosan az egyhetedével nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma az egy héttel korábbi adatokhoz képest.

Szabó Enikő, az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese az InfoRádióban azt mondta, nem egyenes arányosan növekszik a influenzaszerű megbetegedéseknek a száma, az elmúlt héten országosan mintegy 13,5 százalékkal emelkedett.

A szakember elmondta, Budapesten és Pest megyében a fertőzések száma stagnál, Fejér megye pedig szinte az influenzajárvány kezdete óta a legfertőzöttebb megyének számít. Baranya, illetve Nógrád megyében már csökkent a fertőzötteknek száma.

A 7. héten összesen 69 150-en fordultak orvoshoz, 66 százalékban kiskorúak és fiatal felnőttek,

de többségében a fiatalkorúak fertőzöttek meg,  vagyis az a korosztály, amelyik az iskolákban össze van zárva a másokkal.

Szabó Enikő elmondta, az elmúlt hetekben továbbra is az úgynevezett japán influenza dominál, de a B vírus egyéb fajtái mellett az A vírus is felütötte a fejét az országban, mint a H1N1 vagy a H3N2. Továbbá kimutattak olyan típusokat is, mint az RSV vagy az Adenovírus, amelyek nem influenzavírusok, de hasonló tüneteket produkálhatnak. A korábbi tendenciákhoz összehasonlítva az állapítható meg, hogy

2-3 hét múlva már csökkenhet a megfertőzések száma,

és nem várható hogy megugorjon a fertőzések száma, vagy hogy más betegség jelenjen meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Több vírus is fenyegeti az egészségünket
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást