Másfél évtized után végre megnyílhat a Rác fürdő?

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota
2018. február 21. 17:07
Budapest tulajdonába kerülhet a Rác fürdő és a hotel épülete, miután a Fővárosi Közgyűlés megszavazta az erről szóló javaslatot. Szavaztak a és a költségvetésről is.

Tarlós István főpolgármester és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes által benyújtott indítvány elfogadásával a testület határozatot hozhat arról, hogy a Rác fürdő mielőbb megnyisson, illetve a fővárosi önkormányzat tulajdonába kerüljön mind a fürdő, mind a hozzá tartozó hotel.

A főváros 2015-ben döntött a Rác Nosztalgia Kft.-vel és a Rác Beruházó Kft.-vel szembeni felszámolási eljárás megindításáról. A felszámoló most pályázatot írt ki, amelyre a főváros jelentkezik, formálisan így kerülhet hozzá a Rác fürdő és a hotel. Erről a Fővárosi Közgyűlésen Szőke László számolt be.

A fővárosi fürdőket üzemeltetőBudapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója elmondta,

másnak nagyon nincs esélye pályázni,

mivel az épületegyüttes alatti föld a budapesti gyógyfürdő tulajdona, a vízkitermelés joga pedig szintén a gyógyfürdőhöz tartozik.

Szőke László azt is mondta, elkészült egy felmérés a szálló és a fürdő felújítását érintő költségekről: a munkálatokhoz kölcsönt kell felvenni, ami egyelőre a fürdő felújítását fedezné. A szálló üzemeltetésére ugyanis még nincs kész koncepció, egyelőre nem tudják, mi lenne a jobb: ha a BGYH Zrt. maga üzemeltetné, vagy ha megpályáztatják és más üzemelteti a szállót.

Tarlós István főpolgármester reálisnak tartotta, hogy az épület a főváros kezében maradjon. Azt is mondta, hogy Bagdy Gáborral mindent megtettek azért, hogy Budapest tulajdonába kerüljön a fürdő és a hotel is.

„Az előzetes jelzések szerint minden esélyünk megvan arra, hogy a város a tulajdonában tarthassa a létesítményt,

ezért is hoztuk meg az előterjesztést– mondta a főpolgármester.

  • Az ülés végén részben elfogadták a szocialista Szaniszló Sándor egyik javaslatát is. A kormánytöbbség támogatta, hogy a főpolgármester kérje ki az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) Budapest Szíve programról szóló jelentését, ugyanakkor annak nyilvánosságra hozatalát csak abban azt követően tartották elfogadhatónak, ha ahhoz az ügyészség is hozzájárul.
  • A Fővárosi Közgyűlés a többi között elfogadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság tavalyi éves beszámolóját és az idei költségvetést is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Másfél évtized után végre megnyithat a Rác fürdő?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Elfogadta a közgyűlés a főváros költségvetését
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást