Érvénytelen lett a bulinegyedes népszavazás

Infostart
2018. február 18. 21:43
Az Erzsébetvárosi helyi népszavazáson a választásra jogosultak kevesebb, mint 20 százaléka voksolt. Az érvényességhez legalább 50 százalékos részvétel kellett volna.

A helyi népszavazáson 43 520 fő vehetett volna részt. Az önkormányzat közleménye szerint a reggel 6 órától este 19 óráig tartó szavazáson az erzsébetvárosi választópolgárok 15,89 %-a járult az urnákhoz, összesen 6918 fő adta le a szavazatát.

  • 4572 fő az éjféli zárórára voksolt, míg
  • 2316 fő az éjfél utáni nyitva tartás mellett foglalt állást,
  • 30 szavazat pedig érvénytelen volt.

Habár a helyi népszavazás a kerületre vonatkozott, de csak arról szólt, hogy a körúton belül, azaz a Rákóczi út-Károly körút-Király utca-Erzsébet körút négyszögén belül legyen éjféli zárvatartás (mivel a körúton túl már 2013 óta elrendelték az éjféli zárást). Ez hozzájárulhatott az alacsony részvételi arányhoz.

"Az érvénytelen népszavazás ellenére az önkormányzat továbbra is fel kíván lépni a vendéglátóhelyek és a turisták okozta problémák megoldása érdekében és

tovább kívánja növelni az itt lakók nyugalmát biztosító támogatások, pénzügyi források és intézkedések kereteit.

Mindezeken túl a városvezetés olyan törvényalkotást fog kezdeményezni, amely az itt lakók életkörülményeinek további javulását, védelmét és biztonságát segíti elő" - közölte a referendum után az erzsébetvárosi önkormányzat.

Az Erzsébetváros önkormányzati képviselői által kezdeményezett népszavazás kérdése így szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Önkormányzat képviselő-testülete Budapest VII. kerület Károly körút- Király utca- Erzsébet körút- Rákóczi út által határolt területén úgy szabályozza az üzletek nyitvatartási rendjét, hogy a vendéglátást folytató üzletek 24.00 óra és 6.00 óra között nem tarthatnak nyitva?"