Lázár János: a kormánynak nem célja Soros György kitiltása

Infostart
2018. február 15. 15:10
Magyarország nem lép ki az ENSZ migrációs tárgyalássorozatából, és harcba száll azért, hogy érdemben befolyásolni tudja az elképzeléseket - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János a kormányinfón kiemelte: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra kapott mandátumot, hogy

szövegszerű javaslatot tegyen öt kifogásolt pontban és érvényt szerezzen a magyar álláspontnak.

Az ENSZ szerint gazdaságilag hasznos és jó a migráció, de a kormány ezzel nem ért egyet, ahogy azzal sem, hogy az szükséges és megállíthatatlan. A kabinet a szabályozott útvonalak helyett ellenőrzésre helyezné a hangsúlyt. Bírálta továbbá, hogy a javaslat nem tenne különbséget politikai és gazdasági, legális és illegális migránsok között és gyakorlatilag megváltoztatná a világ térképét – fejtette ki.

A miniszter beszámolt arról is, hogy a Stop Soros törvénycsomag esetében a társadalmi vitán a hozzászólók a törvény szigorítása mellett foglaltak állást.

Volt javaslat Soros György kitiltására is, de ez nem célja a kormánynak

– tette hozzá.

Saját javaslatot visz Orbán Viktor miniszterelnök a határvédelem javítása céljával az Európai Unió állam- és kormányfőinek jövő hét pénteki csúcstalálkozójára - jelentette be Lázár János.

Kiemelte: 4,2 százalékkal nőtt Magyarország GDP-je tavaly, ami az elmúlt 8 év rekordja. A kormány erre az évre továbbra is 4,3 százalékos növekedéssel számol.

További bejelentések:

  • 433 milliárdról 1000 milliárdra emelkedik a honvédelmi költségkeret.
  • Módosítaná a kormány a villamosenergiát szabályozó törvényt, annak érdekében, hogy az elosztó cégek kötelesek legyenek fogadni kedvezményes feltételekkel a kisebb napelemparkokból származó energiát.
  • A Szeviép-károsultak kártalanítása száz vállalkozót és több száz alvállalkozót érint. Az összeg 3 milliárd forint is lehet.
  • A kormány célja az orosz gáztól való függetlenség növelése. Ezt három oldalról lehet megtenni: a szlovák vezeték, a horvátországi NNG-féle vezeték, aminek az építésébe beszállhatunk, továbbá a Románia felől érkező gáz.