Tanárverés Balatonbogláron

Infostart
2018. február 4. 12:12
A rendőröket kellett hívni két verekedő gyerek miatt, egyikük a tanárt is megütötte.

Egy eldurvult verekedés miatt rendőrök nyomoztak a Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában könnyű testi sértés és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt két állami gondozásban lévő, de az intézményben tanuló diák ellen. Az eljárást a gyanúsítottak kiskorúsága miatt lezárták - írja a Sonline.

Mint kiderült, ez a verekedésük volt az utolsó csepp a pohárban. A szülők fórumra hívták a város és az ellátó intézmények vezetőit , hogy megnyugtató válaszokat kapjanak. A zárt, délután öttől este negyed kilencig tartó, több órás megbeszélés nem volt sajtónyilvános, de a helyszínen a szülők által elmondottakból összeállítható, hogy a súlyos atrocitás úgy kezdődött, hogy két fiú elkezdett püfölni egy harmadikat az udvaron. Fegyelmi intézkedéseket ugyanakkor nem két, hanem négy gyermekkel szemben tett az intézmény.

A nagy, több mint háromszázötven diákot számláló iskolában több tíz olyan gyermek tanul, akik állami gondozásban vannak, s nevelőotthonban kapnak ellátást. Vannak olyan osztályok, ahol egy ilyen tanuló sincs, van olyan is, ahol négyen – tudta meg a lap Türjei Attilától, az iskola igazgatójától a fórum után. Az érintettek közül a két kisebb, magatartászavarral is küzdő tanulónak a helyzetét sikerült normalizálni, tanév közben végül ők is betársultak a később érkező két nagyobbhoz, akik a verekedésben is részt vettek – avatott be az előzményekbe. Gyakran előfordult például, hogy az iskolába érkezve a becsengetést sem megvárva elhagyták az iskolát.

A január 11-én történt verekedés után volt már egy szűkebb szülői munkaközösségi értekezlet, amit az igazgató hívott össze, és ahol a két kisebb diák éppen aktuális ügyeit is ismertették az atrocitáson túl. A megbeszélés során a szülők kezdtek el még súlyosabb dolgokat mesélni. – Gyakorlatilag ők is zaklatták, terrorban tartották diáktársaikat, a tantestületet nagyon rosszul érintették a szülőktől származó információk, mik érik a gyermekeket ezektől a diákoktól is – mondta Türjei Attila az első szülői találkozóról.

Az egyik tanárt meg is csapták – foglalta össze sommásan az egyik anyuka a mostani összejövetel után, ahol azért a résztvevők elmondása alapján mindenképpen sikerült megnyugtató válaszokat is kapniuk.

– A három tíz év alatti gyermek tantestületi figyelmeztetéséről határoztunk, míg a legidősebb, tíz év feletti diák esetén még tart a fegyelmi eljárás – közölte az iskolaigazgató, aki hozzátette: mind a négy diák már rendelkezett igazgatói megrovással. (A tíz év alatti gyermekek esetén a tantestületi intő a legmagasabb büntetési lehetőség a pedagógusok kezében .)

A fórumon elhangzott az is, hogy a három kisebb tanuló esetén azt közölték a gyámjaikkal, szeretnék, ha magántanulóként folytatnák tanulmányaikat. – Úgy érzem, mind a nevelőotthon, mind a fenntartó részéről sikerült megnyugtató, konstruktív válaszokat kapnunk a helyzet orvoslására – foglalta össze a fórumon elhangzottakat Türjei Attila. – Minden gyermeket szeretettel várunk, s egyformán azt szeretnénk velük elérni, hogy tisztességes emberek legyenek belőlük, ezért dolgoztunk eddig és dolgozunk tovább – tette hozzá.

– A Szülői Szervezet kezdeményezésére egyeztető fórumon vettünk részt a nevelőotthon vezetője és az önkormányzat küldötteivel – közölte megkeresésünk után Gruberné Kis-Pál Andrea, tankerületi igazgató a Balatonboglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményében kitört verekedésről. A hasonló esetek elkerülése érdekében a fenntartó részéről hozzátette: számukra is fontos mind tanulóink, mind alkalmazottaink testi épségének megóvása, ezért két plusz fő pedagógiai asszisztens segíti a problémás tanulók óra alatti, és az órán kívüli tevékenységének koordinálását. A Tankerületi Központ pedig a Szülői Szervezet és a fenntartók között felmerülő problémák megoldása érdekében folyamatos mediációt biztosít. A diákoknak az eset feldolgozását szakember, pszichológus segíti.

A fórumon ott volt Móring József Attila is, a térség országgyűlési képviselője, aki mint mondta, gyógypedagógus lévén, eredeti szakmájához híven is sok tapasztalattal gazdagodott most. – A helyszínen a fórum végén is megköszöntem a szülőknek és a meghívottaknak, milyen együttműködő, megoldáskereső közösség a boglári, nem a sérelmek felhánytorgatását, a felelősök azonnali retorzióját hangsúlyozták, hanem valódi válaszokra voltak kíváncsiak – emelte ki a képviselő. – Egyformán tapasztaltam ezt a példaértékű konstruktív hozzáállást a gyerekek szüleitől, a nevelőotthon, az iskola, a tankerület és a város vezetőitől is – mondta.