Megalakult az új bírói tanács

Infostart / InfoRádió - Kálló Izabella
2018. január 30. 13:56
Megtartotta első alakuló ülését az Országos Bírói Tanács (OBT). Az új tagokat január közepén választották meg, miután a korábbi képviselők mandátuma hat év után lejárt. Az Országos Bírói Tanács felügyeli az Országos Bírósági Hivatalt (OBH).

Az Országos Bírói Tanács új elnöke az alakuló ülésen beszédében azt mondta, az új összetételű OBT-t a változás igénye hozta létre. Hilbert Edit hozzátette: a következő hat évben a testületet a bírói hivatás iránti elkötelezettség fogja vezérelni. Céljuk, hogy a bírósági szervezetben megjelenítsék az ítélkező bíró rangját, a szakmai, etikai értékeket, meg kell jelennie a nyugodt, magas színvonalú, elmélyült ítélkezésnek.

A nem rég megválasztott elnök legfőbb feladatának azt tartja, hogy kiszámítható életpálya legyen, nyugodt és stabil szervezet jöjjön létre. „Első és legfontosabb feladatunk a törvények betartása és betartatása a bíróságok igazgatásában” – tette hozzá. Hilbert Edit szerint az OBT jogosítványai fékek és ellensúlyok is, melyek biztosítják, hogy

a hatalommegosztás elve ne csupán a klasszikus hatalmi ágak között, hanem az egyes hatalmi ágon belül – a bírósági szervezetben – is érvényre jusson.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt hat évben számos eredményt értek el a korábbi OBT tagjaival együtt. Handó Tünde hozzátette: a bírói tanács most megválasztott tagjai megfogalmazták céljaikat, de sokan továbbra is fontosnak tartják az OBH-val való együttműködést. A szervezet elnöke szerint 2012-ben meghirdetett célok irányába kell továbbhaladnia a bírósági szervezetnek.

„Nagyon fontos a képzési rendszerünk fejlesztése, az, hogy minél felkészültebbek legyenek a bírók”

– hangsúlyozta Handó Tünde.

A legfőbb ügyész arról beszélt, hogy a mostani testületnek nagyon fontos kihívásokkal kell szembenéznie. Polt Péter hozzátette: az új eljárási törvények hatálybalépése és alkalmazása megköveteli a magasabb szintű képzést, és azt, hogy felkészülten, megfelelő alkalmazzák ezt a bíróságok.

„Az ügyészség részéről továbbra is, itt is támogatni kívánjuk a közös céloknak az elérését, és ezért mindent meg fogunk tenni”

– emelte ki Polt Péter.

A bíróságok központi igazgatásának felügyeletét az Országos Bírói Tanács látja el, az OBT-t az elnök vezeti és képviseli. Az elnöki tisztséget a tagok félévenként egymást váltva viselik oly' módon, hogy elsőként a leghosszabb tartalmú bírói szolgálati viszonnyal rendelkező bíró tölti be. Őt a további tagok a szolgálati viszony bírói szolgálati viszonyuk időtartamának csökkenő sorrendjében követik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
180130 BEL1 1227 új OBT ülés öf KI
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást