Sok gyereket megbénít a gimnáziumi felvételi

Infostart / InfoRádió - Hlavay Richárd
2018. január 29. 06:06
Nem könnyű bejutni a diákoknak azokba a gimnáziumokba, ahol többszörös túljelentkezés van - mondta a Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. A tanulóknak ugyanis nemcsak központi felvételit kell írniuk, hanem az intézmények szóbeli vizsgát is szervezhetnek. Porogi András az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: intézményükbe 300-350 gyerek jelentkezett, miközben 60 diák nyerhet felvételt.

A közelmúltban tartották a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáit a 8 és a 6 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákoknak. Az írásbelire 54 ezer diák jelentkezett.

Egyes iskolákban többszörös a túljelentkezés, ezért felvételi procedúrán választják ki a diákokat, és a gimnáziumok bizonyos szabályok szerint meghatározhatják, hogy mit vesznek figyelembe – hívta fel a figyelmet az InfoRádió Aréna című műsorában a Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója.

Porogi András kifejtette: a központi írásbeli felvételit figyelembe kell venni, meghatározott százalékos arányban, emellett az általános iskolai bizonyítványt is nézhetik, és az iskola dönti el, hogy melyik éveket számítja bele. Emellett sok intézmény szóbeli vizsgát is szervez.

A nyolcosztályos gimnáziumokba 10 évesen, a hatosztályosba 12 évesen felvételiznek a gyerekek. Ez

az első vizsga a diákok életében, ami rögtön komoly téttel is rendelkezik, és különbözőképpen viselik a gyerekek.

Van, akit megbénít, és rosszabb teljesítményt nyújt a vizsgán – emelte ki az igazgató.

Porogi András hangsúlyozta: sokkal jobb lenne, ha nem felvételi alapján kellene eldönteniük a gimnáziumoknak, hogy kit vesznek fel, de

nincs olyan mérési rendszer, ami objektíven és összehasonlítható módon méri az általános iskolai teljesítményeket.

Az osztályzat nem ezt árulja el, hanem azt mutatja, hogy a tanuló az adott követelményt mennyire tudja, de hogy mi az adott követelmény, abban nagy különbségek lehetnek - emelte ki. Porogi András szerint osztályzat egy relatív szám, amely függ az iskolától, a tanártól, az osztálytól is.

A különböző iskolákból jött gyerekeket nem lehet összehasonlítani ezen az alapon. Fontos információ a jegy, arról, hogy a diák mennyire képes megfelelni bizonyos elvárásoknak. Aki kitűnő, nem tehet arról, hogy esetleg az ő jegye mögött kevesebb tudás van, mint egy másik kitűnő mögött – tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Porogi András
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást