Soros György: megvásárolta az MSZP vezetőit Orbán Viktor

Infostart / InfoRádió - Sigmond Árpád
2018. január 26. 09:28
A magyar-amerikai üzletember a davosi világgazdasági fórumon azt is mondta, hogy a magyar kormányfő az ő démonizálására építi fel újraválasztási kampányát.

Orbán Viktor anyagilag megvásárolta a szocialisták vezetőit - jelentette ki Soros György magyar-amerikai üzletember csütörtök este Davosban.

A Bloomberg amerikai hírügynökség által az interneten élőben közvetített, mintegy egyórás előadás végén, kérdésre válaszolva beszélt Magyarországról. Soros György szerint a magyar kormányfő az ő démonizálására építi fel újraválasztási kampányát.

A befektető kitért a róla szóló nemzeti konzultációra is, melyben szerinte hét olyan állítást vagy intézkedést tulajdonítottak neki, melyekről bebizonyította, hogy nem igazak. Kiemelte, hogy egy magyar bíróság megtiltotta a kérdőív terjesztését, ám addigra a konzultáció lezajlott, és erről a döntésről így a magyar közvélemény nem értesült.

"Sajnos, Orbán nagyon sikeresen és hatékonyan működteti a maffiaállamot, anyagilag megvásárolta a szociáldemokrata párt vezetőit, és

minden felemelkedő, tiszta pártban vannak kémei, amely szavazatokat szerezhet, így nagyon nehéz összefogniuk, hogy átlépjék a megválasztáshoz szükséges küszöböt"

- fogalmazott a 87 éves pénzügyi szakember, aki szerint Orbán Viktort újra fogják választani.

Az MSZP minderre reagálva közölte: vádaskodás, hogy a Fidesz megvette a pártot. "Ha valaki, hát Soros György pontosan tudhatná, milyen nehéz védekezni egy alaptalan hazugság ellen. Ezzel szemben tény, hogy eddig 47 képviselőjelöltünket visszaléptettük, és partnereinkkel létrehoztuk a Változás Szövetségét a Fidesz bukásának érdekében. Az MSZP tehát komoly árat fizetett a kormányváltásért. Ezek után persze lehet még vádaskodni, de ez ugyanolyan mese, mint a nem létező Soros-terv" - írták közleményükben.

A civilekről

Egy szintén Davosban adott interjúban az üzletember felolvasott egy állásfoglalást a civil szervezetekkel kapcsolatban is. Ekkor úgy vélekedett, hogy "a magyar civil társadalom elleni, a kormány tagjai által megfogalmazott fenyegetések ellentétesek az Európai Unió értékeivel és az alapjául szolgáló jogállami elkötelezettséggel. (...) Magyarország nagyon sokat nyer az EU-tagsággal, ennek fényében a kormány próbálkozása a civil szervezetek megfélemlítésére és hiteltelenítésére teljességgel elfogadhatatlan” - tette hozzá Soros György.

Donald Trumpról

A befektető bírálta Donald Trump amerikai elnököt is. Szerinte ő is "maffiaállamot" akar létrehozni, de nem lesz rá képes, mert az erős amerikai intézményrendszer ezt nem fogja megengedni. Soros úgy vélte, hogy Trump veszélyt jelent a világra, de "átmeneti jelenség", és el fogja veszíteni a 2020-as elnökválasztást, ha eljut odáig.

Az amerikai elnök is ott van Davosban, ő pénteken szólal fel. Tizennyolc éve Bill Clinton volt az utolsó amerikai elnök, aki részt vett a svájci kisvárosban tartott Világgazdasági Fórumon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Soros György: megvásárolta az MSZP vezetőit Orbán Viktor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást