Minden MSZP-s tisztségről lemond Bárándy Gergely

Infostart / InfoRádió - Sigmond Árpád
2018. január 26. 15:58
A szocialista Bárándy Gergely bejelentette, hogy nem indul a választáson és lemond MSZP-s párttisztségéről.

Közleményben tudatta az MSZP országgyűlési képviselője, Bárándy Gergely, hogy – amint azt már a szocialista párt elnökének is jelezte – nem kíván indulni az országgyűlési választáson sem az MSZP sem más párt színeiben, és lemond párttisztségéről, pártja Országos Etikai és Egyeztető Bizottságának vezetéséről is.

A politikus a parlamenti ciklus végéig folytatja a munkát az MSZP frakciójában, de – mint írta – a jelenlegi viszonyok között országgyűlési képviselőként számára vállalhatatlanná vált a folytatás.

Próbáltuk elérni a képviselőt, hogy mindezzel mire célzott, ám ezidáig nem sikerült. Az Index úgy tudja, hogy a képviselő érleli egy ideje a lépést, tehát mindennek nincs köze ahhoz, hogy tegnap Soros György amerikai üzletember Davosban arról beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök megvásárolta a szocialisták vezetőit. Bárándy Gergelynek nem jutott egyéni választókerület és kevés esélye volt, hogy befutó helyet kapjon az MSZP országos listáján, ezért a portál szerint inkább az önkéntes visszavonulást választotta.

Közleményében Bárándy Gergely kitért arra is, hogy a parlamenti ciklust követően visszatér a civil szakmájához, vagyis ügyvédként dolgozik tovább.

"Ez nem feladást jelent, nem jelenti azt, hogy a jövőben ne vállalnék majd közéleti szerepet, s hogy ne keresném továbbra is aktívan annak a módját, hogy egy egységes, de legalábbis egységesebb demokratikus ellenzék megteremtésével, miként lehet visszatéríteni Magyarországot a jogállami fejlődés útjára" - fogalmazott a politikus.

Bárándy Gergely sok sikert kívánt az MSZP-nek a választásokon való szerepléshez, utána pedig a demokratikus oldal újjászervezéséhez.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Minden MPSZ-s tisztségről lemond Bárándy Gergely
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást