Tarlós István újabb információi a metrófelújításról

InfoRádió
2018. január 12. 12:44
A főpolgármester bejelentette: a 3-as metró vonalán, a déli és középső szakaszon a felújításról szóló közbeszerzés eljárás is elindult.

Tarlós István főpolgármester szokásos pénteki tájékoztatóján azt mondta, hogy a 3-as metró akadálymentesítéséért kezdeményezett népszavazás eredményesség esetén sem jelenti liftek építésének kötelezettségét. A főpolgármester szerint a kezdeményezés képmutató: „nem előre, hanem inkább hátra mozdítja az ügyet”, mert szükséges a metrófelújítás, de az anyagi források szűkösek hozzá. 

A főpolgármester szerint mintegy  „húszmilliárdos többletköltséget emlegetnek” a teljes körű akadálymenetesítéshez, amihez nem hajlandó közreműködni. Azonban hozzátette, hogy folyamatosan dolgoznak az akadálymentesítés érdekében, tárgyalnak az Egyenlő Bánásmód Hatósággal.

„Elsősorban a Kálvin téren gondolkodunk egy újabb lift megépítésének a lehetőségén”

– mondta Tarlós.

Hozzátette, a rádiós lefedettség tervezése és kiépítése is folyamatban van a 3-as metró vonalán, a déli és a középső szakaszon a felújításról szóló közbeszerzés eljárás is elindult. A főpolgármester reményei szerint júliusban köthetnek kivitelezési szerződést.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tarlós szerint a Kálvin téren lehet egy új metrólift
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást