Nagy változás a használt autók behozatalában

Infostart
2018. január 9. 11:57
December 30-tól a külföldről behozott használt autóknál is kötelező az eredetiségvizsgálat. Ez korlátozhatja a lopott autók legalizálását, de teljes megoldást nem jelent.

Eddig kizárólag a belföldi piacon megforduló, illetve az Európai Gazdasági Térségen kívülről származó járműveket kellett megvizsgáltatni az átíratás előtt, december 30-án viszont egy kormányrendelettel megváltoztatták a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló rendeletet, így azóta már külföldről behozott használt autók is kivétel nélkül kizárólag a vizsgálat után kaphatnak magyar rendszámot - írja a Totalcar.

Az eredetiségvizsgálat, amely az autó motorméretétől függően 17-20 ezer forintba kerül, alapvetően egy-két tipikus csalási módszer ellen hatékony lehet, mint például a klónozás, vagyis amikor egy lopott autóba beütik egy hozzá teljesen hasonló, de teljesen máshol lévő autó alvázszámát, majd továbbértékesítik, elvileg tiszta papírokkal. Eddig itthon csak azt ellenőrizték, hogy a gyári azonosítószámok ugyanazok legyenek az autón, mint a papírjain, mostantól viszont a számok eredetiségét is vizsgálják.

A lap ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy teljes védelmet ez sem jelent, mert kijátszható a rendszer, csak nehezebb lesz az orgazdák dolga, de nem válik lehetetlenné egy külföldön lopott autó legalizálása Magyarországon.