Újabb fejlemény a Szentendrei úti gázoló ügyében

InfoRádió / MTI
2017. december 28. 09:46
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon azzal a 29 éves férfival szemben, aki még 2017. március 18. napján 1 óra 10 perc körüli időben ittasan okozott halálos balesetet Budapest III. kerületében a Rákóczi utca és Czetz János köz kereszteződésében.

A vádirat szerint a vádlott többórás italozást követően vezette autóját a megengedett 70 km/h sebességet jelentősen meghaladó, mintegy 165-170 km/h sebességgel a Budapest III. kerületi Rákóczi utcában a város felé haladva.

Amikor a vádlott a Rákóczi utca és Czetz János köz kereszteződéséhez ért, változatlan sebességgel belerohant a balra nagyívben kanyarodni szándékozó, éppen tilos jelzés miatt várakozó és biztonsági övvel bekötött sértettek gépkocsijába.

A vétlen autó sofőrje és utasa a baleset következtében a helyszínen életét vesztette, míg a vádlott súlyos sérüléseket szenvedett el.

A 2017. júliusáig előzetes letartóztatásban, majd óvadék letétele folytán jelenleg is házi őrizetben lévő, nyomkövető eszköz viselésére kötelezett vádlottra az ügyészség a vádiratban végrehajtandó szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására tett indítványt.

Ezen túlmenően az ügyészség a közúti járművezetéstől végleges hatályú eltiltást is indítványozott, mivel a hatóság megállapította a vádlott vezetésre alkalmatlanságát.

A halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettét a törvény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.