Újabb területet hódít meg az elektronikus ügyintézés

Infostart
2017. december 22. 06:02
Jövőre már nemcsak a polgári eljárásban, hanem a büntető ügyekben is alkalmazzák az elektronikus ügyintézést. Az elektronikus ügyintézés szabályainak változása elsősorban a hatóságok hozzáállását változtatja meg, lehetővé kell tenniük az elektronikus kapcsolattartást az azt igénylő ügyfelek számára.

Az elektronikus ügyintézésről szóló törvény alapján a bíróságok, a büntetés-végrehajtási intézetek, az ügyészségek és a nyomozóhatóságok közötti elektronikus kapcsolattartást teszi kötelezővé 2018. január 1-jétől – mondta az InfoRádió Paragrafus című műsorában Péter Zoltán János, az Országos Bírósági Hivatalba beosztott bíró. Az ügyészség a vádiratot és a nyomozati iratokat elektronikus úton fogja megküldeni a bíróságnak.

Polgári ügyekben két éve kellett biztosítani az elektronikus kapcsolattartást – emlékeztetett a bíró. A jogi képviselők azóta elektronikus úton küldik meg a bíróságoknak. A polgári ügyekben szerzett tapasztalatokat a büntető eljárásokban is tudják majd hasznosítani – véli Péter Zoltán János.

Amennyiben van olyan fél, amelyik papíralapú kapcsolattartásra köteles, az elektronikus rendelkezésre álló iratokat is ki kell nyomtatni. Fordított esetben pedig a papíralapú iratokat a bíróság digitalizálja – magyarázta a szakértő.

A törvény hatálya előtt indult büntetőeljárásokban papíralapú marad az ügyintézés. Legelőször tehát a kényszerintézkedéssel kapcsolatos ügyek kerülnek elektronikus úton a bíróságok elé  – mondta Péter Zoltán János.

Rák Viktor, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara jogi irodájának munkatársa úgy véli, hogy a törvény az eddigi gyakorlatot és a hozzáállást változtatja meg. Az elektronikus ügyintézésre köteles szervnek biztosítania kell, hogy a szolgáltatásait elektronikus úton is igénybe vehessék az ügyfelek.

A természetes személyek saját ügyeikben nincsenek elektronikus ügyintézésre kötelezve, számukra ez csupán jogosultság

– emelte ki a szakértő. Az ügyfélkapujukban ők is igénybe vehetik a lehetőséget, és például eljárásokat indíthatnak.

Észtország jó példaként szolgál, hiszen ott az ügyek túlnyomó része intézhető online, a magyar jogrendszer is abba az irányba halad, hogy minél több ügyet lehessen intézni elektronikus úton.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az intézményeket elektronikus kapcsolattartásra kötelezik
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Természetes személyeknek csupán jog az elektronikus ügyintézés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást