Megsorozta az ÁSZ az ellenzéki pártokat

Infostart
2017. december 21. 14:16
Négy ellenzéki pártot, az Együttet, az LMP-t, a Párbeszédet és a Demokratikus Koalíciót is megbüntetett az Állami Számvevőszék. Az Együtt jogi lépést fontolgat - közölte az InfoRádióval Juhász Péter pártelnök.

Az Állami Számvevőszék közleménye szerint a jelenleg ellenőrzés alatt lévő pártok a törvényi előírás szerint 15 napon belül észrevételt tehetnek, a szervezet ezek értékelése után hozza nyilvánosságra a jelentéseket. Az ÁSZ közleményében hangsúlyozza azt is, hogy az ellenőrzésekkor mindenben a vonatkozó és hatályos törvények előírásai, és a minden pártra egységesen érvényes eljárási szabályok szerint, mint jogalkalmazó jár el.

Juhász Péter, az Együtt elnöke az InfoRádió kérdésére elmondta, hogy

irodabérlés miatt szankcionálja most a négy ellenzéki pártot a számvevőszék,

miközben ezeket a számlákat már korábban ellenőrizték és rendben találták. A politikus szerint a kormány érdekei miatt lehetetlenítik el az ellenzéki pártokat.  

Juhász Péter közölte azt is, hogy

az ő büntetésük összesen 19 millió forint, ez az összeg csaknem kéthavi költségvetése a pártnak.

Ha ezt ki kell fizetniük, akkor januárban nem tudnak működni, sem az irodabérletet, sem az alkalmazottak bérét nem tudják kifizetni.

Az Együtt elnöke elmondta azt is, hogy nincs lehetőség fellebbezésre. Most jogászok vizsgálják, hogy mit tehetnek. A párt a nemzetközi közvéleményhez és diplomáciai testületekhez fordul az esettel összefüggésben. 

A Jobbikkal kezdődött

Az Állami Számvevőszék korábban a Jobbikot is megbüntette, mert indoklása szerint több mint 330 millió forint tiltott támogatást fogadott el az év első felében. A párt teljes büntetése 660 millió forint. 

Vona Gábor pártelnök akkor bejelentette, hogy pártja gyűjtést indított, hogy fedezni tudja a kampányköltségeit.

A Jobbik mellett, az ÁSZ lépése ellen néhány baloldali párt és politikus is kiállt.

Az MSZP azt írta a közleményében, hogy a Fidesz az ügyészség után a számvevőszéket is kampányüzemmódba kapcsolta.

A Jobbik nemrég tüntetést szervezett a fővárosban az ÁSZ büntetése miatt.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke elképesztőnek nevezte az Állami Számvevőszék eljárását, amelyben összesen 16 millió forintos bírságot helyezett kilátásba az ellenzéki párt számára. Hozzátette:

a bírság ugyan még nem lehetetlenítené el a pártot, mégis komoly összeg számukra,

az eljárás pedig szerinte csak arra jó, hogy egyes médiumok hatalmas visszaélésekről számolhassanak be velük kapcsolatban.

A Párbeszéd közleményében azt írta, hogy a választási kampány előtt az ÁSZ megpróbálja ellehetetleníteni az ellenzéki pártokat.

Az Állami Számvevőszék elnökével az ügyben az Origo is interjút készített, abban Domokos László azt mondta: a szervezet nem mérlegelhet politikai szempontokat, a feladata a törvények betartatása, és a politikától függetlenül végzi a feladatait. 


KAPCSOLÓDÓ HANG:
ÁSZ büntetés ellenzéki pártoknak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást