Hatalmas átverés Londonban, kijátszották a közösségi rendszert

InfoRádió
2017. december 21. 06:20
A Tripadvisor nevű ajánló oldalnak nemrég amiatt kellett magyarázkodnia, hogy egy nem létező étteremnek sikerült a portál segítségével London egyik legfelkapottabb kulináris célpontjává válnia.

A Vice magazin egyik szerzőjének, Oobah Butlernek egy pr cég fizetett korábban azért, hogy hamis véleményeket írjon éttermi szolgáltatásokról, ennek hatására pedig elhatározta, hogy ő maga is megpróbálja tesztelni az ajánló oldal hitelességét – írta az esetről a turizmus.hu.

Az újságíró emiatt hozta létre a The Shed at Dulwich nevű éttermet, az otthona hátsó kertjében.

Butler vett egy eldobható telefont, címet pedig nem adott meg arra hivatkozva, hogy az étterem csak akkor van nyitva, ha lefoglalják.

Ezzel a hely exkluzivitását is meg tudta teremteni, ami kulcsszerepet játszott akciója sikerében.

A férfi borotvahab és fehérítő tabletták segítségével kreált meggyőző, látszólag gourmet-ételeket mutató fotókat. Megkérte barátait és ismerőseit, hogy írjanak pozitív véleményeket más-más számítógépekről, hogy kijátsszák a TripAdvisor csalásfigyelő rendszerét. Ezután Butler szerint öngerjesztő lett a folyamat, nem is létező étterembe áradtak a foglalások, és az érdeklődés csak fokozódott, amikor azt mondta a telefonálóknak, hogy a következő hat héten nincs hely.

Az éttermi beszállítók is megtalálták: kinyomozták a Shed címét, ingyenes mintákat küldtek, és még pr-cégek is bejelentkeztek szolgáltatásaikat ajánlva.

A lendület a TripAdvisor listájának élére röpítette az éttermet, amely így London legtöbbre értékelt vendéglátóhelye lett, és Butler szerint az is maradt két hétig.

Az újságíró végül leleplezte a csalást, és reagált a TripAdvisor is - a cég szerint arra nem lehet felkészülni, hogy valaki szándékosan népszerűsít egy nem létező helyet.