Új Duna-híd jön

InfoRádió
2017. december 18. 07:40
Új Duna-híd lesz a neve a Galvani utca – Illatos út vonalában megépítendő új hídnak, a korábbi dokumentumokban szereplő Galvani-híd helyett.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat újra megerősíti azt - amit korábban több határozatban is megtett a kormány -, hogy a Galvani utca - Illatos út vonalában épüljön egy új - a kötöttpályás közlekedéssel együtt 2×3 forgalmi sávos - Duna-híd. A tervezést megelőzően nemzetközi tervpályázatot kell hirdetni (erre is volt már korábban határozat).

A kormány most követelménykét állította, hogy az építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítését megelőzően a kapcsolódó úthálózat tervezését úgy kell megvalósítani, hogy az  figyelemmel legyen a  fejlesztéssel érintett természeti értékekre, a zöldfelületek és a környék lakói életminőségének megőrzésére, javítására. Ezért a tervezés során meg kell vizsgálni az ezt lehetővé tevő kiegészítő vagy alternatív műszaki megoldásokat is - írta a napi.hu.

A lakossági tiltakozások nyomán elvetette a kormány, hogy az épülő fővárosi Galvani-híd pesti folytatása Ferencváros és Kispest között, a Határ úttal párhuzamosan, az ottani Kiserdőben haladjon. Új, környezetbarát terveket kell kidolgozni.