Előzetes megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfontosabb feltételeiről - a nap hírei

InfoRádió
2017. december 8. 22:10
Várhatóan 40 milliárd forinttal több Európai Uniós támogatás juthat a felújítás alatt álló 3-as metró rekonstrukciójára. Élet és közbiztonság elleni bűncselekmények miatt emeltek vádat a Teréz körúti robbantás ügyében.

Létrejött az előzetes megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfontosabb feltételeiről. Brüsszel javaslatot tett a Brexit-tárgyalások második szakaszának megkezdésére. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kielégítőnek nevezte az előrelépést az ír-északír határellenőrzés, a pénzügyi elszámolás, valamint az állampolgári jogok területén is. Theresa May brit kormányfő azt hangsúlyozta: az előzetes egyezmény teljes körűen biztosítja a jogait az Egyesült Királyságban élő mintegy hárommillió uniós állampolgárnak, ahogy a bennmaradó tagállamok valamelyikében élő, csaknem egymillió britnek is. Az unióban bennmaradó 27 állam a jövő heti csúcstalálkozón hoz döntést az egyezményről.

Több ezren tüntettek a Közel-Kelet nagyvárosaiban a pénteki ima után az ellen, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának. Tiltakozó megmozdulások voltak több európai városban, Athénban, Berlinben és Bécsben is. A Palesztin Hatóság általános sztrájkot, a Hamasz intifádát, vagyis felkelést hirdetett. Izrael megerősítette hadseregének Ciszjordániában állomásozó egységeit. Közben Rex Tillerson amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy az Egyesült Államok két éven belül valószínűleg nem költözteti át az izraeli nagykövetségét Tel Avivból Jeruzsálembe.

Várhatóan 40 milliárd forinttal több Európai Uniós támogatás juthat a felújítás alatt álló 3-as metró rekonstrukciójára, így összesen 172 milliárdot kap a projekt - mondta a főpolgármester szokásos pénteki sajtótájékoztatóján. Tarlós István közölte, a fejlesztési minisztérium egy hónapja küldte el a jelentést a projekt anyagi támogatásáról a brüsszeli bizottságnak. Szólt arról is, hogy a főváros a Bálna eladásából befolyó pénzt fejlesztési célokra fordítja, de akár juthat belőle a 3-as metró akadálymentesítésére is.

Még ebben a hónapban megkezdődik a Néprajzi Múzeum építése a Városliget melletti Ötvenhatosok terén, a Liget Budapest projekt keretében. A projekt bemutatóján Baán László miniszteri biztos arról beszélt, hogy a Néprajzi Múzeum 145 éves története során még soha nem kapott kifejezetten a gyűjtemény számára tervezett otthont. Az épület 2020 végétől több szakaszban nyílik meg, teljes pompájában 2021 májusától fogadja a látogatókat.

Közösségi pénzgyűjtést indít a Jobbik és egy kiáltványban a nemzetközi közvélemény támogatását kéri az Állami Számvevőszék jelentéstervezete miatt. Vona Gábor pártelnök megerősítette, hogy a várható 660 millió forintos büntetés miatt kérdésessé vált a párt indulása a jövő évi parlamenti választásokon. Azt mondta: ami történt, az nemcsak a Jobbikról szól, hanem a demokráciáról és Magyarországról is.

Javuló építőipari teljesítményre számít jövőre az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége. Koji László elnök a szervezet évzáróján kiemelte, hogy várhatóan az ágazat teljesítménye 2300 milliárd forint körül alakul az idén, ez 25 százalékkal több a tavalyinál, de a kereslet és az ágazat jelenlegi kapacitása közötti jelentős eltérés feszültséget okoz majd. Hangsúlyozta azt is: kihívást jelent az építőipar teljesítőképességének növelése és hatékonyabbá tétele, valamint az ágazatban dolgozók képzése.

Egy tavaszi jogszabályi változás miatt nem kézbesítik a postások azokat a nemzetközi, főként Kínából érkező levélküldeményeket, amelyek nem férnek be a postaládába - mondta a Magyar Posta szóvivője. Panulin Ildikó az InfoRádióban arra a sajtóértesülésre, hogy az Erzsébet utalványok kézbesítése miatt nem jutnak el majd időben levelek a címzettekhez, azt hangsúlyozta: a karácsonyi csúcsidőszak miatt különösen leterheltek munkatársaik, de mindent megtesznek azért, hogy mindenhová megérkezzenek a küldemények.

Élet és közbiztonság elleni bűncselekmények miatt emelt vádat a Teréz körúti robbantás ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség. Keresztes Imre főügyész közleménye szerint az előzetes letartóztatásban lévő elkövetőt előre kitervelten, aljas indokból, emberölés kísérletével, robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaéléssel, valamint terrorcselekmény előkészületével vádolja a hatóság. A tavaly szeptemberi robbantásban két rendőr súlyosan megsérült.

Lengyelországban megbízta kormányalakítással Mateusz Morawiecki-t az államfő. Andrzej Duda hivatalosan is elfogadta Beata Szydlo kabinetjének lemondását. A kormányzó Jog és Igazságosság pártja által jelölt eddigi kormányfő-helyettes, pénzügyminiszter várhatóan kedden mond parlamenti programbeszédet. Helyi sajtójelentések szerint a lengyel kormányfőváltás egyik oka az, hogy a kormánypárt elnöke, Jaroslaw Kaczynski szerint Lengyelországot eddig nem elég hatékonyan védték külföldön.