Veronai buszbaleset: elképesztő vádak

InfoRádió
2017. december 6. 08:40
Az olaszországi tárgyalás előtt egy levélben szedték össze az eddig tudomásukra jutott információkat a gyászoló családok.

Még idén elkezdődhet a veronai buszbaleset tárgyalása Olaszországban – tudta meg az ATV Híradó. A gyászoló családok elhúzódó perre számítanak. Közben a szülők nyílt levélben tiltakoznak a tragédiában érintett buszos cég és dolgozói ellen. A cég vezetője nem akarta kommentálni a levélben leírtakat.

A levélben összegyűjtötték a baleset óta tudomásukra jutott információkat és tapasztalataikat. A januári balesetben a budapesti Szinyei Merse Pál gimnázium diákjai, tanárai és kísérők – összesen 17-en – haltak meg, miután buszuk a szalagkorlátnak hajtott és kigyulladt.

A szülők szerint a határt nem lehet átlépni plusz tartállyal, ezért törvénysértés is lehet ez a tevékenység.

„Tudjuk, hogy az első vizsgálat nagyon gyorsan megtörtént a baleset után, akkor megtalálták a póttartályokat a Pizolit autóbuszaiban, majd egy második vizsgálat következett néhány nap múlva, amikor már az összes tartály ki volt szerelve.

Természetesen nagyon leleményesek voltak a hatóság szakemberei, egy kiskunfélegyházi hulladéktelepen megtalálták a már éppen préselés alatt álló póttartályokat”

– nyilatkozta az ATV-nek az egyik gyászoló szülő.

Arról is beszélt, hogy bár a magyar hatóságok készségesek, információt nem adnak ki nekik. Éppen ezért rendszeresen jár Olaszországba és személyes kapcsolatban áll egy kinti jogásszal. Tőle tudták meg az olasz vizsgálati eredményeket is.