Molnár Gyula: jó lenne mégiscsak összerakni az együttműködést

Infostart
2017. november 28. 12:36
Borzasztó bonyolult lesz elmagyarázni a választóknak, hogy kire szavazzanak, amennyiben nem indítanak közös listát a baloldali ellenzéki pártok - vélekedett az MSZP elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A DK koordinált listát állítana az együttműködés résztvevőivel.

Több fontos alapelvet is tisztáztak már a felek MSZP és a DK együttműködéséről szóló tárgyalásokon – mondta Molnár Gyula, a szocialista párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában, így – tette hozzá – mind a 106 körzetről tárgyalnak a két párt jelenlegi támogatottsági adatainak figyelembe vételével.

„Mi még enyhén előbbre vagyunk, de különböző mérések vannak, ebből a szempontból a DK jó helyzetben van, mert van egy mérő intézet, amely mindig egy picit magasabbra méri őket, mi ezt a mérőintézetet választottuk, ez a barátság jele.”

Továbbra is van azonban több vitás kérdés, amiről a felek még nem állapodtak meg – mutatott rá az MSZP elnöke.

„ Lehet, hogy holnap ezt a három-négy-öt vitás csomót, gordiuszi csomót így átvágjuk és akkor akár be is jelenthetjük, hogy készen állunk a 106 körzetben. Nyilván az Együtt-Párbeszéd számára is fenntartunk helyeket, ezeket is majd valamilyen formában be kell illeszteni.”

A pártelnök felhívta a figyelmet a Demokratikus Koalíció által szorgalmazott koordinált indulás kockázatára is.

„Borzasztó bonyolult lesz elmagyarázni az embereknek, hogy a koordinált indulás az azt jelenti, hogy meg kell keresni az MSZP-t vagy a DK-t – tehát nincs olyan, hogy MSZP-DK –.”

A pártelnök korábbi álláspontjához hasonlóan a baloldali együttműködés résztvevőinek közös listáját szorgalmazta.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Molnár Gyula: jó lenne mégiscsak összerakni az együttműködést
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást