Molnár Gyula elmondta, mikor van az utolsó pillanat

Infostart
2017. november 27. 19:10
Három lehetősége van miniszterelnök-jelöltet állítania az MSZP-nek - mondta a párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Három lehetősége van miniszterelnök-jelölt állítására az MSZP-nek – jelentette ki a párt elnöke.

„Az egyik, amit első számú megoldásként továbbra is csinálok: egy civil, aki a politikában nem ismeretlen, akit a jelölése pillanatában nem kell bemutatni, és aki alkalmas arra, hogy a mérsékelt jobboldaltól a kommunisztikus baloldalig a választók egy része számára azt az üzenetet hordozza, hogy lehet normális, igazságosabb az ország.”

Molnár Gyula hozzátette, ezt a nevet azonban nem a pártoknak kell felvetniük, hanem kívülről, a civil világból kell érkeznie.

„A második lehetőség az, ha mégis képesek vagyunk egy kormányváltó szövetséget összerakni, és megnézzük, ki az, aki a lehetséges jelöltek közül valamelyik párt jelöltjeként elvállalja, alkalmas és képes ezt vezetni.”

Molnár Gyula, ahogy Botka Lászlóval kapcsolatban, most is az időfaktorra hívja fel a figyelmet. Mint fogalmazott, ez egy olyan helyzet, amikor mindenki tudja, hogy az utolsó percig minden mozgásban lesz. Minden párt úgy gondolja, bármi történhet.

„Az utolsó pillanat pedig nem áprilisban van, hanem februárban, amikor el kell kezdeni aláírásokat gyűjteni.

Az igazi döntések január elején történnek, ezért a kongresszusunkon is inkább tartalmi kérdésekkel foglalkozunk, nem pedig személyivel.”

A harmadik lehetőségről szólva az MSZP elnöke elmondta: ha nem együttműködés, hanem koordináció van a politikai pártok között, akkor a szocialista párt listavezetője vesz részt azokon a vitákon, fórumokon, ahol a miniszterelnök-jelöltek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Molnár Gyula az MSZP miniszterelnök-jelöltjéről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást