Súlyos veszély fenyeget pénteken

Infostart
2017. november 23. 18:12
Beindulhat a veszteségelkerülő, versengő vásárlás a kihagyhatatlannak hirdetett akciók hatására. Tudatosságot és önfegyelmet ajánl Németh Erzsébet szociálpszichológus a karácsonyi vásárlások előtt. Azt is elmondta, melyik a két legveszélyesebb hozzáállás.

A Black Friday lényege, hogy óriási intenzitással ömlik az emberekre az, hogy ez egy kihagyhatatlan ajánlat, ami soha többé nem lesz, és ez az emberekre nagyon hat. Az sugallja nekik, hogy óriási veszteség éri őket, ha nem élnek vele. Amúgy is óriási  vonzereje van az akcióknak, és egy ilyen intenzív kampánynak, különösen karácsony előtt, elég kevesen tudnak ellenállni. - mondta az InfoRádiónak Németh Erzsébet.

"Ez az impulzusvásárlásnál is súlyosabb, mert ez egy veszteségelkerülő, versengő vásárlássá torzul"

- mondta a szakember.

Azt javasolta, hogy vásárlás előtt mérjük fel, mire van szükségünk, és ne vegyünk meg olyasmit, amiről nem tudjuk, hogy mikor lesz rá szükségünk ("majd egyszer biztos jó lesz nekünk vagy valakinek"), és emiatt ne csináljunk raktárt a lakásunkból. Ha pedig ajándékot szerzünk be, előre döntsük el, hogy kinek és mit akarunk venni. Nem ritka, hogy a vásárlók sok olyan dolgot megvesznek, amire végül sosem lesz szükségük, vagy csak otthon döbbennek rá, hogy a megvásárolt termék nem igazán tetszik, nem igazán jó vagy esetleg már van belőle.

Németh Erzsébet elmondta,

két veszélyeztetett kategóriát mutat a pénzügyi személyiségteszt:

az egyik a nem túl árérzékeny, aki hajlamos az akcióknak bedőlni, a másik pedig a gyűjtögető. 

"Ezek a fajta hirtelen vásárlások nem jó dolgok, nem javítják az életminőséget. Ha tényleg azt vesszük, ami kell nekünk, nem veszünk se kisebbet, se nagyobbat, se hármat, mert akciós, akkor azonban ki tudjuk védeni a veszélyeket" - mondta Németh Erzsébet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Súlyos veszély fenyeget pénteken
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást