Megvan a döntés a Hospice Alapítványról

InfoRádió
2017. november 13. 18:10
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere arról tájékoztatta Muszbek Katalint, a Magyar Hospice Alapítvány igazgatóját, hogy a miniszteri tartalék keret terhére 40 millió forintot biztosít a szervezet számára.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma már korábban is elismerte a Magyar Hospice Alapítvány szakmai munkáját és társadalmi jelentőségét. „Az Alapítvány minden munkatársa ezúton is köszöni ezt az összeget, amellyel lehetővé válik, hogy szakemberei folytathassák betegeik ellátását, testi-lelki gondozását” - közölte a szervezet.

A Magyar Hospice Alapítvány nemcsak a 10 férőhelyes Budapest Hospice házat működteti, és lát el egy időben 100 beteget otthonában, hanem módszertani központként is működik. Munkatársai hospice ellátással foglalkozó szakembereket és önkénteseket is oktatnak, valamint rendszeres képzéseket szerveznek a területen dolgozó orvosoknak, pszichológusoknak és szakápolóknak.

„A hospice ellátás általánosan alulfinanszírozott Magyarországon. A Magyar Hospice Alapítvány szerint ezt a problémát országos szinten kell megoldani. Támogatnánk egy szakmai összefogást annak érdekében, hogy a magyarországi hospice ellátás több forráshoz jusson. Ezzel az állam elismerné azt az áldozatos és odaadó munkát, amit minden itthon működő hospice szervezet végez. Ez minden magyar állampolgár érdeke is, hiszen mindenkit megillet a méltó életvégi ellátás” - közölte Muszbek Katalin.

Korábban megjelent, hogy a Magyar Hospice Alapítvány tájékoztatása szerint heteken belül bezárhatják az ország egyetlen, gyógyíthatatlan felnőtt betegeket ápoló hospice házát, mivel nem áll rendelkezésre a működéshez szükséges pénzügyi fedezet. Akkor önkéntesek adományaiból milliós összeg gyűlt össze.